A közmeghallgatás témája a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Palotanegyedbe tervezett új campusát érintő fejlesztések voltak. Az Építész Fórum felidézte, hogy a terület sorsa iránt érdeklődő civilek több fórumon is kifogásolták, hogy az ügynek nincs semmilyen transzparenciája, valamint, hogy elmaradt annak kapcsán a társadalmi egyeztetés és az építő jellegű párbeszéd.
A kritikus hangok, melyet többnyire a palotanegyedi lakók tesznek ki, a fejlesztés kapcsán a bontással és építkezéssel járó környezeti terhelést, valamint a túlzott beépítést kifogásolják, de többen a Magyar Rádió történelmi jelentőségű épületének eltüntetését tartják a legfőbb hibának.
A bontásról szóló közbeszerzési felhívással egy napon az önkormányzat ideiglenes védelem alá helyezte az ebben érintett épületeket, így hiába adta ki november 23-án a bontási engedélyt a Pest Vármegyei Kormányhivatal, a helyi védelemre hivatkozva vissza kell vonnia azt.
November 30-án azonban egy olyan kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, ami megakadályozza, hogy a kiemelt állami beruházások esetén a helyi önkormányzatok egyedi védelmet biztosíthassanak az oktatási beruházással érintett ingatlanok számára.
Ráadásul a jogszabály szerint ezt már a folyamatban lévő közigazgatósági hatósági ügyek esetében is érvényesíteni kell.
A közmeghallgatás után a józsefvárosi képviselő-testület megszavazta azt az előterjesztést, amely változtatási tilalmat rendel el azokra az épületekre, amelyeket a campusfejlesztésben érintettek. Pikó András polgármester szerint erre azért volt szükség, mert a bontási engedéllyel kapcsolatos döntésnek szerda estig kell megszületnie.
Az Építésügyi Hatósági Engedélyezési Eljárásokat Támogató Elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) nyilvántartása szerint ez kedden meg is történt: ismét kiadta a bontási engedélyt a Kormányhivatal.
Túl drága ajánlatok érkeztek - lefújta ingatlanos közbeszerzését a Pázmány Egyetem
Miután a legolcsóbb ajánlat is két és félszer több volt a rendelkezésre álló összegnél, eredménytelen lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bródy projektjének kivitelezésére kiírt közbeszerzés. A projekt keretében két épületet újítanának fel a Bródy Sándor és a Szentkirályi utcában.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését