A megbeszélésen a felek újra rögzítették, hogy a gazdaság újraindítása és fokozatos 3 százalék fölötti növekedési pályára állítása közös érdek, amelyet az új gazdaságpolitikai akcióterv érdemben támogat.
Az akcióterv keretében 2025-ben a kormány több mint 4000 milliárd forintot mozgat meg a családok és a vállalatok támogatása érdekében. Ebből 2632 milliárd forintnyi forrás állhat rendelkezésre a családok számára.
Kapcsolódó
Míg az akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program mintegy 1410 milliárd forintot mozgat meg a hazai kis- és középvállalkozások érdekében. Ebben a munkában a hazai bankok is érdemben kívánnak részt venni, hitelezési aktivitásuk további növelése következtében egy hitelezés által támogatott gazdasági növekedés fog megvalósulni.
Az egyeztetésen az alábbi tárgyalási pontokról egyeztettek a felek:
- maximum 5 százalékos önkéntes THM-plafon,
- munkáshitel közvetítése,
- SZÉP kártya digitalizációja,
- SZÉP kártya lakásfelújítási célra való felhasználása,
- adómentes borravaló,
- kis- és középvállalkozások hitelezésének támogatása,
- megfizethető lakhatás biztosítása érdekében ingatlanalapok tőkejuttatása,
- ingyenes készpénzfelvételi limit kérdésköre,
- munkáltatói lakhatási támogatás kérdésköre.
A nemzetgazdasági miniszter már a korábbi találkozón is kiemelte, hogy a lakhatási problémák megoldása, az otthonteremtés továbbra is kiemelt prioritást jelent a kormány számára, ezért arra kérte a bankokat, hogy a lakáscélú hitelek THM szintjét önkéntes alapon szorítsák 5 százalék alá. Továbbá már akkor közölte, hogy a lakosság számára a SZÉP-kártyákon jelenleg is elérhető 100 milliárd forintnyi szabad forrás a lakáspiacon is felhasználható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket