Mivel az érdeklődők továbbra is a reálisabb árú ingatlanokat keresik, miközben a kínálatban ilyen sajnos kevés van, így csak részben találkozik a megnövekedett kereslet és kínálat. Akadnak olyan ingatlanok, amelyekre az indokolatlanul magas hirdetési ár miatt egyáltalán nincs kereslet. Ezeknél hibás az árazás, mert az eladók vagy érzelmi alapon határozzák meg az árat, vagy pedig a médiában megjelent hírekből, elemzői jóslatokból vonnak le téves következtetéseket.
Bár az ingatlanközvetítői szakmában nehezen értelmezhető a termékfejlesztés fogalma, viszont a termék legfontosabb paraméterére, annak árára van ráhatásuk a közvetítőknek. Szinte ez az egyetlen egy tulajdonság, amit az ingatlanközvetítő alakítani tud, hiszen a lakást nem tudják kisebbé vagy nagyobbá tenni, illetve nem tudják kifesteni vagy átrendezni az ingatlant a tulajdonos helyett
– mondja Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője.
Kapcsolódó
A megfelelő árazáshoz egy kis segítséget adva elmondta, hogy a használt, közepes állapotú panellakások esetében a 800-950 ezer forintos négyzetméterár tekinthető reálisnak a XIII. kerületben, míg a téglaépítésű lakásoknál az 1-1,2 millió forintos négyzetméterár. Ez az ár természetesen az új vagy újszerű ingatlanok esetében magasabb: egy újépítésű ingatlan ára 1,5-1,7 millió forintnál kezdődik, mivel a beruházók ennél olcsóbban nem tudják megoldani a kivitelezést.
Jelenleg átlagosan 20-30 százalékkal vannak túlárazva a meghirdetett ingatlanok, és ezt úgy kell érteni, hogy a szakértő által reálisnak tekintett árazás esetén is számolni kell átlagosan 5-10 százalékos alkuval, amit egyébként el is szoktak fogadni a tulajdonosok. Az eladás gyorsasága persze attól is függ, hogy az adott ingatlan mennyire keresett típusba tartozik, vagy mennyire felkapott helyen található.
Lipótváros, Újlipótváros és a Duna-parti részek mindenképpen ide tartoznak, az áruk pedig panorámától, tájolástól függően 800 ezer - 1,7 millió forint között alakul négyzetméterenként. A XIII. kerület külső részén, Angyalföldön már alacsonyabb árakkal találkozunk: a panellakások 650-900 ezer forintos négyzetméteráron kaphatók. A pontos ár az emelettől, a társasháztól és a tájolástól függ elsősorban.
A szakértő most úgy érzi, hogy jelentős munka lesz az elkövetkező hónapokban összehangolni a keresletet és a kínálatot, főleg mivel egyre csak nő a túlárazott ingatlanok száma a tévesen értelmezett információk miatt, de persze közrejátszanak ebben az állami támogatások is. A vevők számára is egyre nehezebb megtalálni a megfelelő ingatlant, így sokszor kénytelenek az eredetileg megcélzott kerületnél kijjebb nézelődni, ahol alacsonyabb árakkal találkozhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban