Ben Ezra Orran, a Central Home szakértője szerint az utóbbi hetekben már látható jelei vannak annak, hogy a nemzetközi vásárlók aktivitása is nő.
Az elmúlt hónapban megduplázódott az érdeklődők száma, ami egyértelmű jele annak, hogy az eladások hamarosan látványosan növekedhetnek, és ez magával hozza majd az árak emelkedését is
– fogalmazott a belvárosi ingatlanok specialistája.
Kapcsolódó
Az Aranyvízum tanulságai
Az idei év elején sokan abban bíztak, hogy az Aranyvízum-program, amely ingatlanvásárláshoz kötött tartózkodási lehetőséget biztosított volna, új lendületet ad a külföldi befektetéseknek. A várakozások azonban nem igazolódtak: bár kínai, izraeli és amerikai érdeklődők valóban megjelentek a piacon, a tényleges vásárlások száma elmaradt a várttól.
A külföldi vevőket leginkább az foglalkoztatta, hogy a 3 százalékos hazai hitel milyen hatással lesz az árakra és a keresletre. Sokuk úgy érezte, hogy a program nem biztosít elég vonzó feltételeket, ezért más országokban kerestek alternatívát
– mondja Ben Ezra Orran.
Kétféle befektetői gondolkodás
A szakértő szerint jelenleg két jól elkülöníthető csoport rajzolódik ki a külföldi vevők között:
- Az előrehozott döntéshozók: ők azok, akik nem akarnak lemaradni a várható áremelkedés előtti lehetőségekről. Gyors döntéseket hoznak, és főként Budapesten, azon belül is a belvárosban keresnek befektetési célú ingatlanokat.
- A kivárók és más piacokra fókuszálók: ők inkább megfigyelők maradnak, vagy más országokban, például Spanyolországban, Portugáliában vagy Görögországban keresnek alternatív lehetőségeket. Számukra a magyarországi árnövekedés kockázatot jelent, és csak akkor térnek vissza, ha stabilizálódni látják a piacot.
Élénkülő belvárosi verseny
Budapest belvárosa különösen vonzó célpont maradt mind a hazai, mind a külföldi vásárlók számára. Az Otthon Start bevezetése miatt egyre több magyar fiatal és család jelenik meg a piacon, akik elsősorban befektetési vagy hosszú távú lakhatási céllal vásárolnak. Ezzel párhuzamosan a külföldi befektetők egy része is újra felfedezte a belvárost, ami fokozódó versenyhez vezet.
A következő hónapokban számítani lehet arra, hogy az eladások számának növekedése látványos lesz, és ezzel együtt az árak is tovább emelkednek. Ezért azok a külföldi vevők, akik most lépnek, hosszú távon jó befektetéshez juthatnak
– összegzi Ben Ezra Orran.
A magyar ingatlanpiac előtt tehát izgalmas időszak áll: a hazai kereslet erősödése új helyzetet teremt, amelyhez a külföldi befektetőknek is alkalmazkodniuk kell. Hogy ki melyik stratégiát választja – gyors vásárlást vagy kivárást –, az döntő hatással lehet arra, hogyan alakul a piaci egyensúly a következő évben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol