A kormány egy tavalyi határozatában az egyetem új campuszának és sportlétesítményeinek felépítését Budapesten a XII. kerületi Alkotás utca 48. szám és a Csörsz utca 2-4. szám alatti telkeken írta elő. Szerepelt még a listán a velencei új vízisport-telep és rekreációs központ kialakítása is. Ebből lett most továbbképző központ.
A felhívás nem tartalmazza a becsült ellenértéket, de a kormány a három projektre együttesen idénre 23,4 milliárd, jövőre 14,9 milliárd, míg 2019-re 6 milliárd forintot irányzott elő.
A velencei objektum összes nettó területe - a felújítás és az új építés együtt - 3108 négyzetméter. Lesz benne 28 szoba, 3 apartman lakás és egy 128 négyzetméteres rendezvényterem is. A parkolóban 40 autó fér el.
Ajánlatot az tehet, aki az elmúlt 5 évből rendelkezik - egyebek mellett - legalább egy 2358 négyzetméteres épület tervezési és kivitelezési referenciájával. Legalább egy lépcsőházat felújított, legalább 470 négyzetméter lapostetőt hő- és vízszigetelt és épített legalább egy 30 férőhelyes parkolót.
Az ajánlatok benyújtási határideje október 24. Az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepel az ár, míg 30 súlyszámmal a minőség.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál