Csak szeptember elejétől indul a gyakorlatban az Otthon Start program, azonban az utóbbi hetekben már sokak fantáziáját megmozgatta a 3 százalékos kedvezményes kamatozású hitellehetőség. A kereslet várható növekedésének hatására már most látszik, hogy az árak várhatóan felfelé mozdulnak majd el.
Már júniusról júliusra felére csökkent az árcsökkentések száma a piacon, ami már egyértelműen az Otthon Start bejelentésének hatása. Gyakoribbá vált az áremelés az eladók oldaláról, de még nem túlzott mértékben, mivel a második negyedévben visszafogott volt a kereslet
– emelte ki Kurecskó József. Az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.
Kapcsolódó
A régióvezető a kínálati oldalon nem lát érdemi bővülést, vagyis nem jelentek meg nagy számban olyan eladók, akik eddig esetleg kivártak. Ugyanakkor vannak olyan befektetők, akik gondolkodnak az eladáson, mivel a bérbeadásból származó hozam tovább csökkenhet, akár 3% alá is.
A bérleti díjak emelkedése az elmúlt hónapokban megállt és sok befektető számít stagnálásra vagy akár csökkenésre idővel, ha a jövőben albérlet helyett sokan inkább a saját otthonukat finanszírozzák
– hangsúlyozta Kurecskó József. Vagyis az Otthon Start program elindulásával várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást kiadni.
Az OTP Ingatlanpont szakembere szerint már most látszik, hogy nagyon nagy az érdeklődés az Otthon Start program iránt. Korábban hasonlót csak a Zöld Otthon Program 2022-es elindulásakor tapasztalt, de akkor korlátozott volt a keretösszeg és az igénybe vevők köre is, míg most jóval szélesebb réteg lehet érintett.
60 millió alatt keresgélnek
A kereslet most egyértelműen az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakásokra koncentrál, ettől eltekintve szinte megállt a piac. Ennek oka, hogy a második negyedévre túlárazottá váltak a lakások, emiatt jelentősen visszaesett a kereslet. Ez továbbra is kitarthat azoknál az ingatlanoknál, melyek nem felelnek meg a kedvezményes hitel feltételeinek.
„A jelenlegi tapasztalatok alapján Budapesten a 60 millió forint alatti kislakások iránt nőtt meg a kereslet, mivel ez az az összeghatár, amihez a többségnek rendelkezésére áll a 10%-os önerő és a kedvezményes hitel összegébe is belefér” – mondta a régióvezető.
Az OTP Ingatlanpont szakembere szerint a kereslet élénkülése nem csak az érdeklődések szintjén valósult meg az utóbbi hetekben. „Előszerződéssel már több tucat ingatlant értékesítettünk 3 százalékos hitellel, sokan nem várják meg a szeptembert. A hitelügyintézést, értékbecslést is sokan elkezdték” – számolt be róla.
Az biztosnak tűnik, hogy az Otthon Start jelentősen felforgatja majd a lakáspiacot a következő hónapokban, a program indulása után a tranzakciók száma szinte biztosan jelentősen emelkedni fog. Éves összesítésben könnyen 20 százalék feletti áremelkedés lehet 2025-ben a fővárosi lakáspiacon, az eddig 1,5 millió forint alatti négyzetméterárak várhatóan gyorsan emelkednek majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott