A 13. kerületben kerületben 2023-hoz képest 7 százalékos áremelkedés után 1,1 millió forintra nőtt a négyzetméterenként kért átlag, így a hetedik legdrágább kerület lett 2024-ben. Az új lakások négyzetméterára 2023 azonos időszakához mérten 12 százalékos növekedést mutat 2024 utolsó negyedévében, a fővárosi újépítésű palettán az itt kínált lakásokért kért átlag a középmezőnybe helyezi a XIII. kerületet a Duna House legfrissebb adatai szerint.
A 2024 negyedik negyedéves Duna House Barométer adatai alapján a 13. kerületi új lakásokért kért átlagos négyzetméterár az előző év azonos időszakához mérten 12 százalékkal, 1,4 millió forintot is meghaladó összegre emelkedett, a vevők átlagosan 90,3 millió forint értékben vásároltak maguknak új otthont 2024 utolsó negyedévének adatai szerint.
Kapcsolódó
Ezzel a fővárosi új lakások piacán a középmezőnyben helyezkedik el, a kilencedik legdrágább kerületnek számít Angyalföld. A megfizethetőbbnek számító áraknak és a széles kínálatnak köszönhetően az Eltinga 2024 Q4-es Lakáspiaci riportja szerint a fővárosban a legtöbb értékesített új lakás (közel 40 százaléka) 13. kerületi lokációval rendelkezett.
A kerület panellakásai egy év alatt 20 százalékkal drágultak, a 2024-es tranzakciók alapján számított átlag 932 ezer Ft/m2 volt, míg a téglalakásokért kért négyzetméterár mindössze 2 százalékkal, 1,07 millió forintra változott.
2025-ben mind az otthonteremtési, mind a befektetői célú ingatlantranzakciók további gyarapodása várható a kerületben, így aki itt tervez ingatlant vásárolni az év során, annak már most érdemes felmérni a helyi kínálatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban