A hazai szellemi dolgozók körében vizsgálta az irodisták munkahelyi környezetének jellemzőit az iO Partners 2025 júniusában 500 fős mintán végzett kvantitatív online kutatása. A felmérés jól kirajzolódó generációs eltéréseket mutatott az irodai munkakörnyezet megítélésében.

Home office vagy iroda?

A kutatás alapján a magyar nagyvárosi irodisták közel fele (52 százalék) dolgozik valamilyen rendszerességgel otthonról. Az arányokban ugyanakkor markáns különbségek mutatkoznak: az Y generáció (30–45 évesek) körében a legmagasabb a heti legalább három napot home office-ban dolgozók aránya (41 százalék), szemben az X generációra (45–60 évesek) jellemző 27 százalékkal.

Az idősebbek közel kétharmada (64 százalék) egyáltalán nem, vagy csak nagyon indokolt esetben dolgozik otthonról (ez az arány a Y-oknál 43, a Z-knél 42 százalék), miközben a legfiatalabb, 20-30 éves munkavállalókra a heti 1-2 nap otthoni munka a legjellemzőbb: ez 35 százalékukra igaz.

Hol terem a hatékonyság?

A kutatásban résztvevők 39 százaléka a home-office-t tartotta hatékonyabbnak, míg 20 százalék az irodát, de a korosztályok között itt is érdekes mintázat rajzolódik ki. Az X generációban a legmagasabb azok aránya, akik az irodai munkát tartják eredményesebbnek, míg az otthonról elvégzett munkát az Y generáció tagjai érzik a leginkább hatékonynak. A legifjabb munkavállalók csaknem fele (46 százalék) ugyanakkor akként foglalt állást, hogy mindkét munkatér hasonlóan hatékony.

Milyen a vonzó iroda?

Az talán nem meglepő, hogy a Z generáció digitális bennszülöttként magabiztosan dolgozik távolról, ám a kutatás érdekes tanulsága az, hogy számukra különösen fontos előny a társaság és a munkatársak közelsége, ha az irodában végzett munkáról van szó.

Preferenciáik tekintetében kiderült, hogy szívesen dolgoznak modern, közösségi terekben, értékelik az ergonomikus berendezést és a nyitott, együttműködést ösztönző irodai környezetet. A fejlesztések közül a telefonfülkék és a csendes zónák bevezetését támogatják leginkább.

Az Y generáció számára az ideális iroda tekintetében a legfontosabb tényező a jó lokáció és a megközelíthetőség. Ez egyébként a teljes vizsgált mintára igaz, de az Y generáció képviselte legmagasabb arányban (74 százalék) ezt a véleményt. Ők azok, akik az otthoni munkát tartják a leginkább hatékonynak, ugyanakkor az irodát a munka-magánélet egyensúly megteremtésének eszközeként is látják.

Az irodai dizájn és a vizuális környezet – beleértve a műalkotásokat és dekorációkat – pozitív hatását is ők értékelik legmagasabban. Sokuk számára az iroda olyan tér, ahol rendezettebben, fókuszáltabban tudnak dolgozni.

Az X generáció tagjai a legkonzervatívabb irodahasználók: 48 százalékuk soha nem dolgozik otthonról. Ők tartják leginkább hatékonynak az irodába való bejárást, elsősorban a napi rutin és a struktúra megtartása miatt. Jóllehet az ideális iroda jellemzői közül náluk is a jó elhelyezkedés és a rövidebb utazási idő a leginkább kiemelt, az újfajta irodai terek vagy fejlesztések kevésbé hatnak rájuk ösztönzőleg.

Lehet hatékony és szerethető az iroda?

Bár a kutatás jól kirajzolja a generációk közötti különbségeket, az eredményekből az is kiderül, hogy minden korosztály számára kialakítható motiváló, inspiráló és a hatékonyságot növelő irodai környezet.

Az iO Partners szakértői szerint a munkatér ma már nemcsak funkcionális kérdés, hanem stratégiai eszköz: a megfelelő környezet nemcsak a meglévő munkatársak elégedettségét és produktivitását növeli, hanem az új tehetségek bevonzásában is versenyelőnyt jelent. Az a vállalat, amely ezekhez az igényekhez tud alkalmazkodni, nemcsak elégedettebb, hanem lojális, elkötelezett dolgozókat is nyer.