Három gyerek után a vasárnap bejelentett 10 millió forint mellé használt lakás vásárláshoz még 2,2 millió forint vissza nem térítendő csok támogatás is igénybe vehető. Az így rendelkezésre álló 12,2 millió forint pedig számos nagyvárosban már önmagában elegendő egy a csok feltételei által előírt legalább 60 négyzetméteres használt lakás megvásárlására. Még akár egyéb kiegészítő finanszírozás, hitelfelvétel nélkül is, így a három gyereket vállaló családok akár 100 százalékban állami támogatásból juthatnak majd lakáshoz - véli Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője.
Ekkora összegből a jelenlegi átlagos tranzakciós árak mellett Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon, Szolnokon, Dunaújvárosban és Nagykanizsán is bőven lehet legalább 60 négyzetméteres lakást vásárolni, de Egerben, Szegeden és Zalaegerszegen is nagyjából elég fedezetet jelent már önmagában ez az összeg.
A vidéki nagyvárosok és megyeszékhelyek zömében a jelenlegi átlagos vételárak legalább 70-90 százalékát teheti ki a vissza nem térítendő támogatás, amennyiben 60 négyzetméteres használt lakásról beszélünk, de még Budapesten is a kerületek jelentős részében legalább a vételár felét teszi ki már önmagában ez az összeg - jegyzi meg Soóki-Tóth Gábor. Akik pedig még néhány millió forint saját megtakarítást hozzá tudnak tenni, a jelenlegi árakon szinte minden nagyvárosban könnyedén lakást vásárolhatnak- tette hozzá a szakember.
Kivárnak
Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a vasárnap bejelentett, három gyermek születése esetén vissza nem térítendő támogatássá váló 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel felvételének pontos feltételei még nem ismertek.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ATV Egyenes beszéd című műsorában újabb részleteket árult el a kormány új, fiatalok életkezdési támogatásaként kapható kamatmentes hitelről. Ebből még annyi derült ki, hogy a gyereknek 5 éven belül kell megérkeznie, különben szankciók is életbe lépnek.
Az OC szerint az új családtámogatások bizonyosan hatnak majd az ingatlanpiacra is, és befolyásolhatják az árakat. A támogatások következtében az érintett kör - a több gyermeket tervező fiatal házasok és családosok - valószínűleg kivár júliusig, elhalasztja addig a vásárlást, ez valószínűleg tetten érhető lesz majd a következő hónapok ingatlanpiaci forgalmán.
Ugyanakkor másik oldalról a kedvezményekben nem érintetteknek pont ezekben a hónapokban érdemes még lebonyolítaniuk a tervezett lakásvásárlást, ugyanis nyártól áremelkedés várható a támogatásoknak köszönhetően megjelenő pluszkereslet miatt - véli a szakértő.
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Félelmes pusztítás Debrecenben és Szegeden: videón, ahogy tetőket tépett le a szélvihar

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat
