A kínálati piac ellenére februárban tovább emelkedett a használt lakóingatlanok ára éves összevetésben − közölte az ingatlan.com hétfőn.
A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta:
az országos ingatlan.com lakásárindex februárban 2,6 százalékos éves drágulást mutat, havi szinten pedig 1,5 százalékos volt az áremelkedés.
A kereslet és az árak alakulása alapján látszik, hogy a tavalyi holtpontról kimozdult az ingatlanpiac. Budapesten az országos árindexhez hasonlóan 2,6 százalékos volt az éves áremelkedés üteme.
Mivel az év első hónapjaira általában jellemző az ingatlanárak emelkedése, ezért a szakember szerint nagy kérdés, hogy kitart-e a lendület 2024 hátralévő hónapjaiban is.
Balogh László megjegyezte, idén lassú és enyhe áremelkedésre számítanak a lakáspiacon, a forgalomban pedig 20-25 százalékos bővülés várható, ami 125-130 ezer adásvételt jelenthet 2024-ben.
Az ingatlan.com adatai szerint
március első hetében a használt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten elérte a 922 ezer forintot.
Az V. kerület a legdrágább 1,57 millió forintos négyzetméterárral, a második az I., a harmadik pedig a II. kerület 1,37, illetve 1,27 millió forintos összeggel. A legolcsóbb a XXI. kerület, ahol az átlagos négyzetméterára 695 ezer forint, ezt követi a XX. és a XXIII. kerület 696 ezer és 720 ezer forinttal.
A vármegyeszékhelyek piacán továbbra is Debrecen, Veszprém és Győr áll az élen, sorrendben 785 ezer, 766 ezer és 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A lista másik végén található Salgótarján, Miskolc és Békéscsaba, ahol március elején 277-425 ezer forintért kínálták a tulajdonosok a használt lakások négyzetméterét - olvasható az ingatlan.com közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val