A Duna House havonta közli a keresletindexet az országos hálózatánál regisztrált új vevői érdeklődések száma alapján, amely pontos képet ad a lakáspiaci kereslet alakulásáról. A társaság friss tranzakció-becslése is alátámasztja a kereslet megugrását: augusztusban 11.369 adásvétel történt, ami éves szinten közel 22 százalékos, havi alapon pedig 20 százalékos bővülést jelent. Ez 2020 óta a legerősebb augusztusi forgalom, amelyet a program elindulása körüli felfokozott érdeklődés, valamint a program által nem érintettek előrehozott vásárlása is táplált.
Kapcsolódó
– értékelte a helyzetet Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Az Otthon Start Program csak szeptember 1-jén indult, így az augusztusi adatok egyfajta előzetes hatást mutatnak. A Duna House előrejelzése szerint a kereslet a következő hónapokban is kiemelkedő marad: az első nagy roham szeptemberben és októberben várható, amely az év végéig fokozatosan kifut, de a karácsony előtti időszakban továbbra is erősen érezhető maradhat.
Az ünnepek után, 2026 elején egy újabb keresleti hullám indulhat el, különösen azok körében, akik adminisztratív vagy finanszírozási okokból később tudják megvalósítani vásárlási terveiket. A program hatása így rövid távon ciklikus kiugrásokban, középtávon pedig tartósan magasabb keresleti szintben nyilvánulhat meg.
A piaci élénkülés a finanszírozási oldalon is érezhető. A Duna House Cégcsoporthoz tartozó Credipass adatai szerint lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege már a nyári hónapokban elérte a 120-135 milliárd forintot. Az Otthon Start kedvezményes konstrukciói a következő hónapokban a hitelpiacon is minden korábbinál nagyobb aktivitást hozhatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek