Az Otthonfelújítási Program szerinti támogatás feltétele a legalább 30 százalékos energiahatékonysági javulás, amely konkrét fejlesztéseket, például szigetelést, nyílászárók cseréjét vagy épp fűtési rendszer korszerűsítését ösztönöz. A Duna House szakértője szerint a program nemcsak a háztartások rezsiköltségét csökkentheti, hanem hosszú távon Magyarország energiaimport-függőségét is mérsékelheti.
Egy átlagos, szigeteletlen családi ház éves fűtési költsége a több százezer forintot is elérheti. Korszerűsített ingatlan esetén ez akár a harmadára csökkenthető. A program így nemcsak környezetvédelmi, hanem szociális szempontból is fontos, mivel csökkentheti az energiaszegénységben élők számát, miközben a helyi kivitelezők számára is új megrendeléseket generál. Úgy látjuk, hogy a támogatási feltételek bővítése már most élénkülést hozott a családi házak energetikai felmérése iránti keresletben
– mondta Deme Roland, a DH Energy igazgatósági tagja.
Kapcsolódó
Továbbá a programban való részvétel nem kötött gyermekvállaláshoz, így az idősebb korosztály és az egyedülállók is hozzáférhetnek a forrásokhoz. Emellett a kistelepülési támogatásokkal összehangolva, így az 5 ezer főnél kevesebb lakosú falvakban élők (kiemelten a nyugdíjasok) akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 3 millió forint kedvezményes hitelt is lehívhatnak korszerűsítésre.
A szakember arra is figyelmeztet, hogy az érdeklődők számára kulcsfontosságú a pontos műszaki felmérés és az energetikai tanúsítvány, hiszen ezek képezik az igénylés alapját. A Duna House hálózatán keresztül működő DH Energy országos szinten végez ilyen felméréseket és tanácsadást, de kiemelendő, hogy az energetikai korszerűsítés megtervezése és kivitelezése bárki számára nyitott, aki megfelel a program kritériumainak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy