Mennyire valószínű, hogy Önök fél éven belül élni fognak az Otthon Start támogatással?
Ha csak a „nagyon valószínű” választ jelölőkről feltételezzük, hogy valóban fel fogják venni a hitelt, akkor 152 ezer körül alakulhat a programban részt vevő háztartások száma a következő fél évben. Összehasonlításképp tavaly összesen 127 ezer lakástranzakció történt.
Kik tervezik felvenni a hitelt?
A fővárosban élők nagyobb arányban tervezik felvenni a hitelt (12 százalék), mint az ország többi részén lakók (6-8 százalék). Élesek a különbségek a foglalkoztatási kört tekintve is: legnagyobb arányban a vállalkozók (19 százalék) terveznek élni a támogatással, de rendkívül magas a közép- és felsővezetők aránya is (15 százalék). Ez a két foglalkoztatási kör persze jellemzően nem a pályakezdő fiatalokra jellemző. Az irodai, szellemi munkakörben dolgozó beosztottak 14 százaléka, a fizikai dolgozók mindössze 6 százaléka tervezi felvenni az Otthon Start hitelt.
A 30-39 évesek közel ugyanolyan arányban (14 százalék) terveznek élni a támogatással, mint a fiatalabbak, miközben a 40-59 éveseknél alacsonyabb a pozitív választ adók aránya (6-8 százalék). A 60 év fölöttiek – részben hitelbírálati nehézségek miatt – elenyésző arányban terveznek részt venni a programban.
Mennyire valószínű, hogy Önök fél éven belül élni fognak az Otthon Start támogatással?
Összegzésként elmondható, hogy az Otthon Start program iránti érdeklődés széles társadalmi rétegeket mozgat meg, különösen a fiatalabb korosztályokat, a fővárosban élőket, valamint a vállalkozói és vezetői köröket. A következő fél évben akár 152 ezer háztartás is igénybe veheti a támogatást, ami a lakáspiaci forgalom érdemi bővülését vetíti előre. A bizonytalan fiatalok tömeges belépése új keresleti hullámot indíthat, ami nemcsak az ingatlanárakra, hanem a program költségvetési vonzataira is komoly hatással lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben