A Bank360 a pénzintézetek első beszámolói alapján azt közölte, hogy
a pénzintézetek jelentős ügyfélforgalomról és gyors ügyintézésről számoltak be az Otthon Start Program indulása utáni első hetekben.
Kapcsolódó
Az igénylők többsége 35-50 millió forint közötti hitelt vesz fel, jellemzően hosszú, 20 év feletti futamidővel.
Felkészülten várták a rohamot
- MBH Bank: meghosszabbította fiókhálózatának nyitvatartását, és megnövelte az ügyintézői létszámot. Az első napokban kétszeresére nőtt a fiókok forgalma, több száz lakáshiteles ügyfél kiszolgálását jelentve.
- Erste Bank: gördülékeny indulásról számolt be. Az eddig befogadott és jóváhagyott ügyletek átfutási ideje rendkívül gyors, jellemzően egy napon belül lezárul. A megfelelő előkészítéssel és dokumentációval érkező ügyfelek miatt az első napokban egyetlen ügyletet sem kellett elutasítani.
- K&H Bank: az érdeklődők számának megtöbbszöröződéséről számolt be. Már a program indulása előtt is lehetett előrekezdeni az ügyintézést és előrehozott értékbecslést indítani. Az indulás hetében weboldaluk látogatottsága megduplázódott az egy héttel korábbihoz képest. Az ügyletek jellemzően 1–2 hét alatt lezárhatók, feltéve, hogy minden dokumentum rendelkezésre áll.
Mekkora összeget igényelnek az adósok?
- MBH Bank: az átlagos hitelösszeg 35-36 millió forint körül alakul, főleg használt lakások vásárlására veszik fel. Az érdeklődők többsége 18-39 éves, gyakran szülőkkel adóstársként jelentkeznek.
- K&H Bank: az első nap igényléseinek nagyjából egyharmada a maximális, 50 millió forintos összegre vonatkozott, közel fele pedig 40-50 millió forint közötti. Az átlagos futamidő 22 év, közelítve a szabályozott maximumot.
Nem gond a 10 százalékos önerő
- MBH Bank: 2024 májusa óta elérhető volt ilyen konstrukció az elsőlakás-vásárlóknak. Az ügyfélérdeklődés eddig alacsony volt, de a kedvezményes 3 százalékos kamat várhatóan növeli a keresletet.
- K&H Bank: a 10 százalékos önerő rugalmassága különösen fontos a program célcsoportja számára, hiszen ez jelenti a belépési lehetőséget a lakáspiacra. Ugyanakkor a vételár és a forgalmi érték közötti különbség továbbra is kihívást jelent.
A K&H Bank szerint a legtipikusabb okok, ami miatt az ügyfelek nem tudják igénybe venni az Otthon Start lakáshitelt
- Nem rendelkeznek elegendő jövedelemmel.
- Nem hitelezhető az általuk megvásárolni kívánt ingatlan.
- Az elmúlt 10 évben 50 százalékot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkeztek egy másik ingatlanban.
Bizonyos esetekben az is megnehezítette a kérelmek összeállítását, ha az élettársak az utolsó pillanatban kikerültek a lehetséges adóstársak közül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben