A lakásépítés jelenlegi mélypontról való kimozdításához a kormányprogramokon túl szükséges a piaci alapú finanszírozás rendeződése, ami az 5 százalék és az alatti kamatszintet jelenti. Emellett fontos, hogy a megfizethető lakás iránti tömeges igény hangsúlyos szerepet kapjon a prémium lakásigénnyel párhuzamosan.
Jelenleg Magyarországon a lakásgazdálkodásnak nem a szabályozási kérdések és a kapacitásszűkösség szabnak korlátot, hanem a forráshiány. A hazai gyártású építési termékek és a kivitelezői kapacitás jelenleg 25 ezer új lakás megépítésére elegendő. Ezzel szemben idén csak mintegy 16 ezer lakás használatba adása várható
– mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.
Kapcsolódó
Ahhoz, hogy a 2021-2023. évi nem várt mértékű építőanyagár-emelkedés és az infláció ellenére 2024-2025-ben a lakásépítések számának zuhanása megálljon, valamint azért, hogy a lakásépítés és a lakásfelújítás egyenrangú legyen, a kormányzati bejelentéseket követően gyorsan indítható programokat vár az építőipar is.
Az ÉVOSZ az eljárási rendjében egyszerűsített, kevesebb bürokráciával járó, átalakított Otthonfelújítási támogatási program mielőbbi elindítását javasolta. Illetve energiamegtakarítási szempontból célszerű a 2007 előtt épült lakóingatlanokig kiterjeszteni a támogatható lakóingatlanokat.
Az ÉVOSZ további javaslata szerint jó lenne, ha a jóváhagyott felújítási pályázatokon belül a megrendelő lehetőséget kapna egyszerű bejelentéssel a kivitelezőváltásra és az építési termékek egyenértékű termékcseréjére is. Az újépítésű lakások finanszírozásához pedig javasolják, hogy a MNB a Zöld otthonteremtési programját indítsa újra. A szövetség 2025. év elejére várja a vidéki lakásépítéseket és lakásfelújításokat támogató, ösztönző kormányprogram elindítását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott