2025-ben korábban sosem látott összeget, mintegy 1700 milliárd forintot fizet ki kamatként a magyar állam a lakossági befektetőknek. Az előzetes becslések szerint több százmilliárd forint lehet az az összeg, ami az év végéig a kamatokból az ingatlanpiacra áramlik.
Egyelőre nem tapasztalnak kiugró érdeklődést a dél-alföldi régióban, de jelen vannak ott is az állampapír-kamatokból vásárlók. Elsősorban a kisebb települések iránt nőtt meg az érdeklődés részükről, ahol olcsóbb ingatlanok találhatók
– emelte ki Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.
Kapcsolódó
Az év első két hónapjában már érzékelhető volt az állampapírokból származó pénzek hatása a lakáspiacon Komádi Csaba, az OTP Ingatlanpont észak-dunántúli régióvezetője szerint. A tapasztalatok alapján elsősorban a lakóhelyükhöz közeli lakások iránt érdeklődnek a vásárlók, illetve érezhetően nőtt a vevők száma Budapestről is a régió ingatlanjai iránt.
A dél-dunántúli régióban elsősorban a magasabb értékű ingatlanok piacán látszik a kamatfizetések hatása. Nem csak a Balaton környékén, hanem a vármegyeszékhelyeken is látják a kereslet növekedését, többen érdeklődnek újépítésű lakások, illetve a 30-40 millió forintos árfekvésű ingatlanok iránt, de a Balatonnál a 100 millió forint feletti lakások is elkelnek a jelenlegi környezetben.
Az év első két hónapjában Északkelet-Magyarországon sem volt egyértelműen érezhető a kamatkifizetések hatása. A sajtóhírek hatására eddig inkább az árak emelkedése erőteljesebb, mint a tranzakciók számának növekedése. Egyelőre nem látnak jelentős extra keresletet az állampapírból vásárlók esetében, illetve speciális vevői igényekről sem tudnak beszámolni a régióban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz