A felgyorsuló és polarizálódó világunkban egyre gyakrabban használjuk a közösségi tér kifejezést, amelyek legfontosabb funkciója a közösségépítés. A tér és a közösség kapcsolata egyre szorosabbá válik, mondhatjuk, hogy szimbiózisban élnek. Minden típusú városi térben vagy ingatlanban megtalálhatók a közösségek, amelyek ráadásul számos funkciót is egyesíthetnek. Így a kapcsolódási pontok rétegződnek, többféle tevékenység egy időben is működhet.

A közösségi irodában alapvető szempont, hogy közösséget építsünk. Nálunk kétféle közösség is jelen van: a tagjaink, akik rendszeresen itt dolgoznak; illetve a tágan értelmezett közösségünk, akik különböző rendezvényekre érkeznek hozzánk. De ehhez olyan teret kell kialakítani, ahol mindenki összegyűlhet. Már a coworking munkahely tervezése során figyeltünk arra, hogy legyen egy nagy nappali, ahol többféle tevékenység végezhető, így például a munkaidő után beszélgetésre, ötletelésre vagy kikapcsolódásra is lehetőség nyílik, mondja Krisztián Erika, a Puzl CowOrKing Budapest navigátora.

A közösség értelmezhető szűkebb értelemben egy munkahelyi közösségként, de tágabb értelemben lakóközösségként is. Alapvetően az azonos érdeklődési kör és kommunikáció formálja a közös pontokat, miközben többféle cselekvésre ad lehetőséget. Ugyanígy a munkavégzés terei is lehetnek multifunkcionálisak, hiszen manapság a hibrid modell miatt olyan irodai tereket tervezünk, ahol a fókuszált munkavégzés a közösségi eseményekkel (étkezés, meeting, konferencia stb.) együttesen működik, teszi hozzá Fekete-Tóth Tímea, a DVM Group belsőépítészeti igazgatója.

De nem csak az irodapiacon vagy egy lakóparkban beszélhetünk közösségi érzésről, hiszen a bevásárlóközpontokban, gasztronómiai helyszíneken is szóba kerülhet ez a fogalom. A multifunkcionalitás alapvető kérdés volt a tervezésnél, hiszen egy hatalmas térről beszélünk a Corvin Palace esetében, ahol akár 300-400 ember is jelen van egyszerre, így az éttermi funkció mellett más élményeket is szeretnénk nyújtani, magyarázza Balogh Oliver, az újjávarázsolt Corvin Palace-ben kialakított Time Out Market Budapest ügyvezetője.

De hogyan jött össze a közösség és a tér?

A térkialakítások nyilvánvalóan egyidősek az emberi civilizáció egyes településtípusainak kialakulásával, legyen az falu, majd később város, nagyváros. Azonban érdekes kérdés, hogy a tér mikor vált a közösségépítés hajtóerejévé és ezzel összefüggésben mikor alakult ki az igény a multifunkcionális használatra. 

Ha csak az elmúlt éveket nézzük, akkor a pandémia nyilvánvalóan nagy hatást gyakorolt a közösségek előtérbe kerülésére, hiszen a járvány lecsengése után az emberek azért jöttek be az irodába, hogy együtt legyenek, kiszakadjanak a home office-ból, minőségi időt töltsenek együtt. 

Ez a közösségi érzés azóta is meghatározó, ezért is tervezünk olyan lobby tereket, amelyek nem csupán recepció funkciót töltenek be, hanem inkább egy hotelélményhez hasonló zónáról beszélhetünk, ha úgy tetszik, egyfajta bárhangulatot kínálunk. De vannak bizonyos funkcionális területek is, ahol mixeljük a különböző tevékenységeket. Sőt, multiszenzoriális, azaz több érzékszervet bevonó élményeket is kínálunk, legyen az egy illat, egy fény, egy szín. Kvázi a hotelkoncepciók minőségi elemeit hasznosítjuk az irodatervezés során, ecseteli Fekete-Tóth Tímea.

Alapvetően a közösségi irodáknál fontos az inspiratív közeg, mi IT-fókuszú coworkinget építünk, így megvan a közös nevező, a tagjaink inspirálhatják egymást, megoszthatják egymással a legújabb fejleményeket. Tematikus rendezvényeket is szervezünk, így valóban működnek is a közösségek az interakciók és a tudásátadás útján, magyarázza Krisztián Erika.

Egyre inkább elszigetelődünk, a digitalizáció roncsolja a kapcsolódásokat, a személyes kapcsolataink lemorzsolódnak, ezért fontos, hogy az emberek megjelennek fizikai valójukban a közösségi térben. Lakóparkfejlesztéseknél nem véletlenül kerülnek előtérbe olyan funkciók, amelyek korábban nem voltak jellemzőek. Akár egy Facebook-csoportot is alakíthat a lakóközösség, de ugyanígy a grillterasz, a gyereksarok, a játszótér, vagy éppen a közösségi események szintén erősítik az összetartozás érzését.

Bár a pandémia rányomta a bélyegét az irodahasználatra, ugyanakkor látjuk az igényt a közös élmény „szerzésére”, hogy inspiratív környezetben dolgozhassunk. Vagyis jelentős igén mutatkozik a közösségi irodákra is, ellenben idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek mind a cégek, mind a szabadúszók a távmunkából ezekbe a hubokba, munkaterekbe, mondja Krisztián Erika.

Funkcióváltások

A fenntarthatóság előtérbe helyezte azt a tendenciát, hogy már nem feltétlenül kell új épületekben gondolkodnunk, hanem a meglévő állományt is sok esetben érdemes megőrizni, megújítani és akár más funkciót telepíteni a falak közé. Vagyis a terek és közösségek relációjában egyre hangsúlyosabb szerepet kap a már említett multifunkcionalitás mellett a funkcióváltás, ráadásul a fenntarthatóságot is szolgálja, ha már egy meglévő, megújított épületbe költözik be egy új funkció. 

Ha pedig a többfunkciós tereket nézzük, akkor pozitív dolog, ha akár 20 percen belül elérünk minden szolgáltatást, legyen az posta vagy egy élelmiszerüzlet, és még sorolhatnánk. Az új urbanizációs törekvéseknél – 15 perces koncepció – az otthon vagy akár az irodafunkció is megtalálható ugyanabban a nagyon szűk városi környezetben, mondja Fekete-Tóth Tímea az új városnegyed- és lakópark-fejlesztések vonatkozásában.

Korábban a Corvin Palace fejlesztése során irodafunkcióban is gondolkodtunk. Azt láttuk azonban, hogy most a bérlői piac dominál a bérbeadói piac helyett. Új igényekkel léptek fel a leendő bérlők, nem akartak sokat fizetni, ellenben magas hozzájárulásokat szerettek volna a kialakítás során, ráadásul ma Magyarországon az irodákból túlkínálat van. Végül a hotelfunkcióra váltottunk, majd jött a gasztronómiai hub ötlete. Szerencsére a kiváló lokációnak és térszerkezetnek is köszönhetően a Corvin Palace sokféle funkcióra alkalmas, és éltünk is lehetőséggel, elemzi a koncepciót Balogh Oliver.

Mi a közösségi irodánkat a Goldberger Textilgyár épületeiben valósítottuk meg, vagyis egy nagy revitalizációs projektről beszélhetünk funkcióváltással. A multifunkciós épület számos tevékenységre lehetőséget ad, hiszen a munka mellett helyet kapott konyha, kávézó vagy étkező, vagy akár rendezvényhelyszínről is beszélhetünk. Mi már alapvetően egy hubot építünk, ahol a tagok egy helyen mindent megkaphatnak, amire szükségük van egy nap folyamán, mondja Krisztián Erika.

Fontos, hogy a többfunkciós épületekben a nagyságrend és az alapvető tematika függvényében különböző, alternatív élményhelyszínek, szórakoztató egységek (pl. mozi, bowling, fitneszközpont stb.) legyenek kialakítva, amely biztosítják az adott ingatlan vagy ingatlanegyüttes rentábilitását. Vagyis legyen fenntartható, ehhez kell ügyesen és praktikusan összeválogatni az egyes funkciókat, amelyek jól kiegészítik és támogatják egymást.

Nem véletlenül a megújult épületekben a hotelfunkciók keveredhetnek a lakófunkcióval, de akár hostelről, rugalmas irodákról vagy más üzlethelyiségek kombójáról is beszélhetünk. Ezek a funkciók mind tulajdonosi, mind üzemeltetői szempontból egy egészséges és fenntartható egyensúlyt képesek kialakítani hosszabb távon, miközben a változó igényekhez rugalmasan lehet alkalmazkodni.

Mi történt az elmúlt időszakban?

Ha az elmúlt 10-15 év legnagyobb változásait tekintjük, akkor a már említett pandémia szerepe meghatározó. A világjárvány az irodák tekintetében elhozta a home office-t, majd a hibrid munkamódszert, ilyen tekintetben a COVID-19 az egész ingatlanpiacot felforgatta. Most úgy tűnik, hogy a hibrid modell hosszú távon velünk maradhat.

A megrendelőink azzal keresnek meg minket, hogy 200-400 négyzetméteres közösségi területeket szeretnének kialakítani, és ezeket a területeket főleg open office területekből vesszük el. A közösséget fejlesztjük, hogy legyen helye a találkozásoknak, amikor a kollégák a home office-ból bejönnek, de szükség van fókusz-zónákra is. Ez a jövőben is meghatározó funkciója lesz az irodapiacnak, mondja Fekete-Tóth Tímea.

A közös többszörös minden funkció esetében a nagybetűs élmény, vagyis a virtuális világból a valóságba így tudjuk visszacsábítani az embereket, összegez frappánsan Balogh Olivér.