Az elszámolási vita olyannyira elharapózott, hogy a Duna Terasz Zrt. szerződést bontott az építtetővel úgy, hogy 1500-an várják, hogy miután kifizették a lakások teljes vételi árát, végre beköltözhessenek.
A tüntetés szervezői szerint folyamatosan ellentmondásos tájékoztatást ad a két cég. A lakópark ugyanis már novemberben megkapta a használatbavételi engedélyt, és megtörtént a társasház-alapítás is. Mégsem lehet tudni, mikor költözhetnek be a leendő lakók.
A tüntetés szervezője, Hámori Ádám, az egyik leendő lakó az Index tudósításában arról beszélt, hogy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Úgy látja, hogy a beruházó és a kivitelező vitája bírósági eljárás nélkül megoldhatatlannak tűnik.
A tüntetésen a Duna Terasz Zrt. ügyvédei is megjelentek, akik szerint a vállalat a szerződés felbontása óta arra vár, hogy a Kész Építő Zrt. a Duna Terasz Grande területéről levonuljon. Azt állítják, azután bontották fel a szerződést, hogy az építtető hónapokat csúszott a munkálatok befejezésével és javaslatot tett a minőség csökkentésére. Ezen felül a Kész Építő Zrt-nek állításuk szerint több milliárd forintos követelései is voltak.
Ennek rendezéséig a vállalat az ingatlanokat magánál tartja, a beruházót pedig ki is zárta a projekt területéről.
A Kész Építő Zrt. képviselői szerint ugyanakkor már 2023 őszén befejezték a munkálatokat, azonban a projekt indulása óta nagyot nőtt az alapanyagok és a munkaerő ára is, melyek költségeit jelenleg csak ők viselik – írja a Telex.
A 790 lakásos, kéthektárnyi területet felölelő Duna Terasz Grande az elmúlt évek egyik legnagyobb fővárosi lakóingatlan-beruházása volt. A lakásokat 2021 januárjában kezdték el értékesíteni, az akkori tervek szerint tavaly márciusban adták volna át a beruházást.
Ingyen lakást szeretne? Még itt a lehetőség
Ötven év után ismét visszahozta a lakásnyereményt a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bankkal együttműködve. A sorsoláson való részvételhez játékoskártyával kell rendelkezni, és március 3-ig kell játszani egy szelvényen legalább ezer forint értékben. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb értékű tárgynyereményét, egy 110 millió forintos penthouse jellegű lakást sorsolnak ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége