„Annak ellenére, hogy a KSH közlése szerint a 2022-es népszámlálás adatai alapján, 2011-hez képest 1,4 százalékkal csökkent a kerület állandó lakosainak száma, Újbuda népszerűsége vitathatatlan, sőt, az újépítésű projektek gyarapodásával pedig egyre csak növekszik. 2023 augusztusa óta mindössze egy alkalommal, 2024 júniusában csúszott le a legkeresettebb fővárosi kerületek dobogójáról, amikoris negyedikként végzett. 2023 októbere után, amikor a Duna House budapesti kerületekben kereső ügyfeleinek 17,8 százaléka jelölte meg a preferált területek között Újbudát, idén augusztusban újra első lett a kerületek között, ráadásul rekord mértékű (19,1 százalék) érdeklődés érkezett az itt található lakások iránt” – közölte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
A fővárosi kerületek között nem csak az érdeklődők terén szerepel jól Újbuda, de a budai oldalon ebben a kerületben cserélt gazdát a legtöbb használt lakás is, ami az összes fővárosi ingatlantranzakció 7 százalékát fedte le 2024 első nyolc hónapjában.
Kapcsolódó
Az idén értékesített új és használt lakások figyelembevételével a kerületben az átlagos négyzetméterár a tavalyihoz képest 20 százalékkal nőtt, 1,19 millió forinthoz közelít, az átlagos ingatlanérték pedig csaknem 76 millió forint volt.
„Újbuda esetében kifejezetten igaz, hogy a népszerűségnek ára van, hiszen, ha csak a használt lakások átlagárát vizsgáljuk, akkor Újbuda lakásai 25 százalékkal haladják meg a fővárosi 901 ezer Ft/m2-es átlagot. Tehát, aki ezt a népszerű kerületet választja, az idei évben 1,13 millió forintos árra készülhet négyzetméterenként. Újbuda így a használt lakásokat illetően az ötödik legdrágább fővárosi lokációnak tekinthető” – tette hozzá a szakértő.
A kerületben ingatlant vásárlók 67 százaléka téglaépítésű társasházi lakásra szerződött, amelyekért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat kértek a tulajdonosok, az átlagos, ingatlanra fordított összeg 69,2 millió forint volt. A vevők 18 százaléka választott 2024-ben a kerület panellakásainak kínálatából, ők 914 ezer forintos négyzetméteráron, átlagosan 53,3 millió forintot költöttek otthonteremtésre. Kiugró arányban szerepeltek a tranzakciók között az újépítésű lakások is, a Duna House XI. kerület mellett voksoló ügyfeleinek 12 százaléka döntött használt helyett új ingatlan vásárlása mellett. Újbudán az igazán magas minőséget képviselő, prémium projektek mellett a szintén minőségi, de megfizethetőbb felszereltséggel ellátott beruházások ingatlanjai is megtalálhatók, így a kerület új lakásainak átlagos négyzetméterára 1,5 millió forint körül mozog. Ingatlanérték tekintetében azonban már a 132 millió forinthoz közelít az átlag, ha tágas, 90 négyzetméteres, új ingatlanban képzeli el otthonát a vevő.
A használt és új XI. kerületi lakások a befektetők körében is keresettek, a kerületben létrejött adásvételek 33 százalékban befektetési céllal szerződtek a vásárlók a Duna House adatai szerint.
A nem saját célra szerződő vevők 1,15 millió forintos átlagos négyzetméterárat fizettek, 58 négyzetméteres, jól kiadható ingatlanokért, ami így 67 millió forintos ráfordítást igényelt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás