A bérbe adott lakások árrekordere Budapest II. és V. kerülete, előbbinél 350 ezer forint, utóbbinál 325 ezer forint a bérlemények átlagos havi díja. A legtöbb budai és belvárosi kerületben ennél mérsékeltebb árak jellemzőek, azonban a kerületek között jelentős különbségek alakultak ki.
A fővárosban az egyszobás lakásokért átlagosan 178 ezer forintot kérnek, míg a kétszobásokért 241 ezer, a háromszobásokért pedig 326 ezer forintot
Kapcsolódó
– közölte az Otthon Centrum saját adatai alapján.
A XIII. kerületben 276 ezer, a III. kerületben 279 ezer forintos bérleti díj ugyancsak átlag feletti árszint, míg az egyetemek közelében elhelyezkedő XI. kerületben 260 ezer, és az ezzel szemben található IX. kerületben 240 ezer forint volt a havi bérleti díj az első tíz hónapban
– tette hozzá Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
De nem csak Budapest kerületeinél, hanem a vidéki egyetemi városok között is jelentősek a különbségek: Debrecen és Székesfehérár 210 ezer forinttal a két legdrágább település. Ellenben Szegeden 170 ezer, Pécsen viszont csak 120 ezer forint az átlagos havi bérleti díj. A legnagyobb vidéki városokban a garzonok átlaga 125 ezer, a kétszobásoké 160 ezer, a háromszobásoké 200 ezer forint körül alakult az év első tíz hónapjában.
A panellakások bérlése a fővárosban 100 ezer forinttal, a vidéki városoknál pedig 70 forinttal olcsóbb a téglalakásoknál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Az influenszerek is fennakadhatnak az átláthatósági törvényen
