Bánáti András, a Duna House siófoki franchise partnere úgy véli, hogy a tervezett szabályozás egyértelműen árcsökkentő hatású lehet. A vevők visszariadhatnak a vásárlástól a szabályozással járó további bizonytalan költségek és korlátozások miatt. Ez megnehezíti az eladók számára az értékesítést, és így potenciálisan alacsonyabb árakat is eredményezhet, fogalmazott.
Különösen azok a települések lehetnek érintettek, ahol már most is túlterhelt az infrastruktúra, vagy még látnak lehetőséget az önkormányzati bevételek növelésére. A Velencei-tó térségében egyértelműen ilyen Velence és Gárdony, de olyan településeket is találunk, ahol például több utcában még mindig nincs kiépített vízhálózat, és már eddig is korlátozták az új építési engedélyek kiadását.
Kapcsolódó
Árpási László, a Duna House soproni irodájának vezetője más aspektusból közelíti meg a témát. Szerinte a legnagyobb gondot a jogbizonytalanság okozhatja: „a bankok tulajdonképpen már most beárazzák a bizonytalanságot: több településen szigorúbb feltételekkel adnak csak hitelt, vagy el is utasítják a hitelezést. Ez visszavetheti a forgalmat, különösen a kisebb településeken”.
Mi lesz a menő településekkel?
A tervezet szerint az önkormányzatok rendeletben határozhatják meg a kívánatos lakosságszámot, és különféle korlátozó eszközöket is bevezethetnek, így például a lakcím létesítésének feltételhez kötését, az elővásárlási jogot vagy akár a betelepülési adót. A szabályozás elsőként azokat a térségeket érintheti, ahol a népesség az utóbbi években dinamikusan nőtt, vagy a helyi infrastruktúra már most is feszített. Ilyen például Dunakeszi, Szigetszentmiklós, Tihany és Fertőd.
Az ingatlanpiac résztvevőinek, különösen a befektetőknek és fejlesztőknek július 1-jét követően érdemes lesz még szorosabb figyelemmel kísérniük az ingatlan- és hitelpiaccal kapcsolatos hiteles adatközléseket, emellett pedig természetesen az egyes önkormányzatok lépéseit is, mivel a szabályozások településenként jelentősen eltérőek lehetnek.
Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese szerint a piac stabilitásának megőrzéséhez ekkora horderejű szabályozás előtt elengedhetetlen lenne a széles körű szakmai egyeztetés a hitel- és ingatlanpiaci szereplőkkel. Mint mondta: „az ingatlanpiac rendkívül érzékenyen reagál a bizonytalanságokra, és ez senkinek sem érdeke. Különösen akkor, ha a magyar családok legnagyobb vagyontárgyáról van szó.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le