Minden második emberből (49 százalék) rossz érzést vált ki a cégtáblák és logók okozta rendezetlen, túlzsúfolt utcakép Magyarországon, sőt sokukat (15 százalék) kifejezetten bosszantja. Ez a frusztráció különösen igaz a 16-29 év közötti fiatalokra (54 százalék) és a diplomásokra (57 százalék).

A kutatásban résztvevők a szedett-vedett arculatú üzleteket leginkább igénytelennek (46 százalék), szakszerűtlennek (35 százalék), kevésbé megbízhatónak (31 százalék) és alacsony presztízsűnek (30 százalék) tartják, amik rossz minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak (24 százalék).

A válaszadók szerint az egységesebb városi arculat elsősorban esztétikusabb környezetet teremt (62 százalék), javítja a lakosság komfortérzetét (56 százalék), vonzóbbá teszi a környéket a befektetők és vállalkozások számára (45 százalék), valamint növeli a környék turisztikai vonzerejét (40 százalék).

A magyarok kétharmada úgy véli, hogy az egységes dizájn legalább 10 százalékkal növeli a környék értékét, így a lakások árát és a vállalkozások forgalmát is. Negyedük szerint akár 20 százalékos előnyt is hozhat ezeken a területeken egy harmonikus utcakép.

„A kutatás eredményei alapján a kaotikus városkép nem csupán esztétikai kérdést jelent, hanem komoly gazdasági tényezőt is. Idehaza több új kezdeményezés is indult, többek között a Hegyvidéken, a BudaPart-on és a Westend bevásárlóközpontban, ahol a céges feliratok már szigorú szabályok szerint, ízlésesen illeszkednek a környezethez” – hangsúlyozta a Kovács Gábor, a BePRO reklámfelirat gyártó vállalat vezetője.

A kutatásban résztvevők többsége szerint a vállalkozások nem igazán foglalkoznak azzal, hogy üzletük arculata vizuálisan illeszkedjen a környezetbe. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a válaszadók fele szerint egy igényes cégtábla pozitív képet alakít ki a cégről, tízből négy magyar pedig úgy gondolja, hogy egy esztétikus dizájn jelentősen növeli a bizalmat és professzionalizmust sugall.

A megkérdezettek döntő többsége (84 százalék) ugyancsak fontosnak tartja, hogy egy bolt vizuálisan megkülönböztesse magát a versenytársaitól. A legtöbb válaszadó (43 százalék) úgy gondolja, azért érdemes szakemberre bízni a vizuális eszközök legyártását, mert segít az egységes arculat kialakításában, negyedük a minőségi, időtálló végeredmény tartja fontosnak, ötödük szerint pedig ennek köszönhetően sokkal észrevehetőbbé válik az üzlet.