A KÉSZ Csoport célja, hogy folyamatosan növelje a kapacitásait, így az elmúlt négy évtizedben a magyar piac mellett fokozatosan megjelent a vállalat a nemzetközi színtéren is, a cél pedig a régiós szinten is meghatározó szerep kialakítása.
A már több mint 20 éves múlttal rendelkező KÉSZ Romania a térség egyik jelentős szereplőjévé vált, hiszen gyártócsarnokok, raktárak, üzemek, kereskedelmi épületek komplex kivitelezési munkálatait végzi el, emellett kiváló eredményeket értek el a műemlékek rehabilitálásában, az épített örökség felújítási munkálatain is.
Kapcsolódó
Így a kolozsvári Szent Mihály templomot a felújítása után Europa Nostra díjjal tüntették ki. A folyamatban lévő munkák között van például a bukaresti a Corallis Apartments, saját beruházású lakóingatlan építése, a sepsikőröspataki Kálnoky-kastély helyreállítási munkálatai, a Kolozsvári Műszaki Egyetem - Mesterséges Intelligenciát Kutató Intézetének építése, Kovásznán egy wellness / SPA központ építése, Nagyváradon az MCC épületének felújítása, valamint a STIHL gyár építése.
A gyártócsarnok mellett új gyártóeszközöket és technológiákat szerzett be a KÉSZ Romania, amelyek lehetővé teszik egy új tevékenység beindítását. Ezzel a beruházással a vállalat a kivitelezői munkák mellett már a fém- és acélszerkezetek, valamint légtechnikai elemek (csövek, idomok) gyártásával is foglalkozik, ezzel bővítve a piaci lehetőségeit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye