A Duna House adatai alapján az értékesítések döntő többsége korábbi befektetések realizálásához kapcsolódott, különös tekintettel az Otthon Start Program lakbérekre gyakorolt pozitív hatására, valamint a VI. kerületben történt, potenciálisan iránymutató Airbnb-tiltásra.
„A budapesti minilakások ára 2025 harmadik negyedévében 24 és 48 millió forint között mozgott, a négyzetméterárak pedig 1,2-2,2 millió forint között alakultak. Ez a különleges szegmens érzékeny indikátora a befektetői aktivitásnak. Az árak és a kereslet alakulása jól mutatja, hogyan reagál a piac a szabályozási és finanszírozási környezet változásaira, az Otthon Start Program mellett beleértve Terézváros precedensértékű Airbnb-tiltását is” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Kapcsolódó
Ebben az időszakban a minilakás-tranzakciók 32 százaléka a VII., 30 százaléka a VIII., 20 százaléka pedig a XIII. kerületben történt. Kisebb számban még a II. és a XX. kerületekben is megjelent ez az ingatlankategória a Duna House kínálatában. Az állapot szerinti megoszlás kiegyensúlyozott képet mutatott: a lakások fele nagyon jó, 30 százaléka jó állapotú volt, míg felújítandó minilakások csak elvétve jelentek meg a kínálatban.
„A minilakások piaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. Korábban főként befektetők vásárolták őket rövid távú kiadás céljára, 2024-től viszont már egyre több első lakásvásárló és kisebb ingatlanba költöző jelent meg a vevőprofiljainkban. A magasabb fővárosi négyzetméterárak miatt ezek az ingatlanok sokak számára elérhetőbb alternatívát kínálhatnak” – tette hozzá Szegő Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól