BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Balatonfüreden szolgáltatóközpont épül, a beruházás idén kezdődik

A város nyugati kapujában lévő, a kemping bejárata mellett fekvő terület egész évben szolgáltató funkcióval működik majd.

2023. február 4. szombat, 08:31

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület álláspontja szerint a Kékszalag sétányhoz és a nyitott kempinghez kapcsolódó beruházással meghosszabbodik a part menti élettel teli terület. 

Várady-Szabó János beruházó a Füred TV-nek elmondta, hogy a jelenleg a területen álló fák közül a lehető legtöbbet megtartanák, illetve újakat ültetnének.

Tájékoztatása szerint a tervek eleve úgy készültek, hogy nőni engedjék a fákat a födémen át. A beruházó azt is megígérte, hogy a magántulajdon beépítettsége nem éri majd el a 30 százalékot. Ismertetése szerint épül majd egy kétszintes épület, amelyen kívülről fém zsaluszerkezet fut végig, nagy üvegfelülettel.

Az építkezést idén szeretnék elkezdeni, a nyitást pedig jövő év nyarán tervezik.

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke, Böröcz István üdvözölte, hogy olyan beruházás készül, mely egész éves szolgáltatásokat biztosít majd, és szerinte a tervezett épületek teljes mértékben a környezetbe illenek. Arról is beszélt, hogy hamarosan megújul a terület egykori Görög falu felőli oldala is.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet