Az építőipari alapanyagok, a beépített építési termékek áremelkedése, a munkaerőköltség növekedése különösen nehéz helyzetbe hozta az építési piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket, és a kivitelezőket egyaránt. Az árváltozások következtében a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezéseket megvalósítani - írja friss felmérésében az ÉVOSZ.
A kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a piaci áremelkedéseket korrektül kezelni. Sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, amit az árak korrekciójával, a műszaki tartalom megváltoztatásával vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével valósítottak meg.
Habár az év első felében tapasztalt drasztikus árváltozások mértéke mára csökkenni látszik, részben a kormányzati intézkedések hatására, 2021 év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy a visszatérhetünk az év eleji árakhoz - véli Koji László, ÉVOSZ elnök.
Mit mutat a friss felmérés?
Budapesten a 2021 első félévében az építőanyag-árak és a
szolgáltatások díja kisebb mértékben emelkedett, mint vidéken, ez a
különbség a második félévben a várakozások szerint kiegyenlítődik.
A
cégek nettó árbevétele az előző évhez képest jobban csökkentek a
budapestiek körében, mint az ország többi területén működő
vállalkozásnál. Országosan átlagosan 6 százalékkal emelkedett az
ágazatban működők árbevétele.
Az árbevétel csökkenéséről
elsősorban a budapesti vállalkozások számoltak be, nekik viszont az
árbevétel-arányos jövedelmezőségük magasabb. A jövedelmezőség idén a
válaszadók közel felénél várhatóan nem fog javulni, sőt a fővárosiak
inkább a jövedelmezőség csökkenésére számítanak.
Korrekció vagy kompromisszum?
A kivitelezők az áremelkedés meghatározó
részét nem tudták érvényesíteni vállalási áraikban, azokat kénytelenek a
nyereség rovására elkönyvelni. Az alacsony jövedelmezőségi szint
egyébként is a piaci szereplők közül főleg a kivitelezőknél
tapasztalható, 10 százalék feletti értékről inkább az építőanyag-gyártók és
-kereskedők számolták be.
„A válaszadók a tevékenységüket akadályozó
tényezőként elsősorban az építőanyagok árának nem várt mértékű
emelkedését, és az európai szinten is tapasztalható beszerzési
nehézségeket említették az évek óta jelen lévő szakmunkáshiánnyal
együtt.” – tette hozzá az ÉVOSZ elnöke.
A vállalkozások az év
hátralévő részében az építőanyag-árak megtapasztalt nagy mértékű
emelkedésének megtorpanásában bíznak. Az élénk építési kereslet
megfelelő minőségű kielégítéséhez fontos tényező a kiegyensúlyozott,
kiszámítható építőanyag-piac, mely a közeljövőben remélhetőleg a régi
mederbe kerül. Ehhez szükséges lépés az import áruk arányának
csökkentése, illetve az szükséges import szomszédos, közeli országokból
történő biztosítása - hangsúlyozza a felméréshez fűzött kommentárjában az ÉVOSZ.
