BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lakást bérelne? Mutatjuk a díjakat

Július 24-én nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat, és ezzel nemsokára elkezdődik a diákok albérletkeresésének időszaka. A Duna House (DH)alábbi összeállításából kiderül, hol mennyiért kínálják a lakásokat, és mire kell figyelni a bérlésnél.

2014. július 24. csütörtök, 17:54

Fotó: Dömötör Csaba / Pelsőczy Csaba

A hallgatók egy része kisebb méretű, 30 négyzetméter körüli ingatlant bérel 1-2 fő számára, mások pedig úgy gondolkoznak, hogy érdemes 3-4 főnek összeállni és dupla ekkorát bérelni, hiszen ez fajlagosan, egy főre vetítve olcsóbb. A legszerencsésebbek azok a diákok, akiknek a szülők lakást tudnak vásárolni, és 1-2 félszobát még ki is tudnak adni társaiknak.

A 30 négyzetméteres lakások bérleti díja havi 30-50 ezer, a kétszer ekkoráké 70 ezer forint körüli átlagosan, így valóban jobban jöhetnek ki, akik összeállnak - írja a DH. Nyilván mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, így a bérleti év elteltével sokan változtatnak, ami a bérlakások forgalmat ilyenkor tovább erősíti. Az alábbi táblázat a legnépszerűbb intézmények fő karának lokációi szerint mutatja be, hogy a 30-, illetve a 60 négyzetméteres lakásokat  idén átlagosan mennyiért adták ki a tulajdonosaik.

Bérleti díjak az egyetemek környékén (forint)

Intézmény Lokáció 30 m2 60m2
Óbudai Egyetem Budapest 03. ker. 55000 102000
Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapest 05. ker. 55000 126000
Semmelweis Egyetem Budapest 08. ker. 53000 76000
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Budapest 08. ker. 53000 76000
Budapesti Corvinus Egyetem Budapest 09. ker. 52000 107000
Károli Gáspár Református Egyetem Budapest 09. ker. 52000 107000
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest 10. ker. 52000 73000
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest 11. ker. 61000 92000
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Budapest 14. ker. 55000 92000
Budapesti Gazdasági Főiskola Budapest 16. ker. 55000 71000
Debreceni Egyetem Debrecen 50000 66000
Eszterházy Károly Főiskola Eger 44000 52000
Szent István Egyetem Gödöllő 30000 48000
Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza 38000 49000
Pécsi Tudományegyetem Pécs 48000 57000
Szegedi Tudományegyetem Szeged 38000 56000
Nyugat-magyarországi Egyetem Szombathely 41000 58000
Forrás: Duna House

Mire kell még figyelni?

Ki kell kérni a közüzemi számlákat, érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. Tisztázandó a közös költség összetétele és mérete. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeni fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

Fontos, hogy minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést. Előfordulhatnak olyan főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor - hangsúlyozza a DH.

A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Erről is szülessen írásos dokumentum. A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve bebiztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést.

Ki állja a javításokat?

Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés, stb.) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost illetik.

Fontos a lakásban található bútorokról, berendezésekról listát írni. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.

Így ne kerüljön utcára

Határozott idejű bérleti szerződés esetén, a felmondás módját rögzíteni kell, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára - javasolja a DH.

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, az utolsó fontos adminisztrációs elem az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet