BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem lesz lakás 430 ezer forint alatt?

Amíg nem nő 430 ezer forintra az új lakások négyzetméterének ára, nem fog senki építeni, egy átlagos lakás négyzetméterének a beruházási költsége ugyanis legalább 400 ezer forint − mondta a Napi Gazdaságnak Kerényi Gyula, a Pesti Házak (PH) Zrt. vezérigazgatója.

2012. február 9. csütörtök, 19:06

Fotó: Dömötör Csaba / Marton Szilvia
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A PH is több előkészített projekttel várja a megfelelő feltételeket az induláshoz, a XI. kerületi  Péterhegyi úton 450 ezer forint fölötti, a XIII. kerületi Dévai utcában pedig 430 ezer forint körüli négyzetméterárú lakásokat terveztek. A vezérigazgató mérsékelt optimizmussal szemléli 2012-t, úgy látja, hogy négy év várakozás után végre beindulhatnak a vásárlások. A vevőknek azonban egyre szűkülő kínálatból kell megtalálniuk a megfelelőt, főleg ott, ahol korábban is tömegesen jelentkezett a kereslet − a IX. és a XIII. kerület központi, illetve rehabilitációs térségeiben. Új belépő pedig nincs, ha mégis lenne valakinek építési engedélyes telke, finanszírozást biztos nem talál hozzá, de a jelenlegi 360−400 ezer forintos áron nem is érdemes építeni − hangsúlyozta Kerényi. \"Ki kell futnia\" a jelenlegi készletnek, hogy a keletkező hiány szembesítse a piacot a leállás következményeivel − erre fél-háromnegyed évet várni kell.

A \"kipörgetésre\" várók közé nem tartoznak azok a piacképtelen, nem jó elhelyezkedésű és minőségű, netán félbehagyott külvárosi lakásprojektek, amelyek döntően már amúgy is a bankokhoz kerültek. A hitelkihelyezési hajlandóságot ez a portfólió is visszafogja, amivel Kerényi szerint a bankok nehezen tudnak mit kezdeni, mert a beruházók eltűnésével −  összesen három nagy beruházó maradt a piacon − az a szakembergárda is eltűnt, amellyel felmérhetnék, mit is kezdjenek az ingatlanokkal. Különösen a félbehagyott projektekhez nehéz társat találni, ezeknél ugyanis nemcsak a hitelkihelyezésből eredő veszteséget kell a banknak \"lenyelnie\", hanem a leállás miatti amortizációt is. Mivel minden elem, amit a szerkezetkész állapoton túl költöttek egy olyan beruházásra, amely később abbamaradt, rövid idő alatt tönkremegy és vissza  kell bontani − hívja fel a figyelmet a PH vezére.

Nem éri meg új projektbe fogni?

Nem éri meg új projektet indítani − erősítette meg Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója, aki szerint talán a XI., XIV., XIII. kerületben indul néhány, 20 lakás alatti beruházás idén, döntően a vevők pénzéből vagy saját tőkéből. Mindez nem hoz lényeges változást az egyre csökkenő kínálatban, amelyben a visszajövő lakások száma is fogyatkozik. Piackutatásuk szerint 2011 húszszázalékos keresletnövekedést hozott 2010-hez képest, s jó forgatókönyv, ha ez 2012-ben is megmarad, összességében Budapesten mintegy 2500 új lakás eladására számítok, ami folytatódó vegetálást jelent − fogalmazott Földi.

Ezen az új lakások áfájának átmeneti, de markáns csökkentésével lehetne változtatni, s a kieső adóbevételt egy-két éven belül kompenzálhatná a nagyobb volumen. A fedezetkezelő kapcsán megjegyezte: a mintegy 4 milliárd forint beruházási értékű,  jelenleg szerkezetkész Sun Resort projektnél 30 milliós kamatveszteséget és megnövekedett menedzsmentköltséget kellett emiatt elkönyvelniük. Földi szerint a szocpol jelen formájában nem mozdít a piacon érdemben,  jobb lenne kimondani, hogy sem az építőipar, sem a lakáspiac élénkítésére nem lehet számítani.

Van ahol pörög a piac

Felpörgött vásárlásokról számolt be lapunknak Kricsfalussy Tamás, a Nanette-csoport értékesítési vezetője. Míg tavaly összesen 203 lakást adtak el, 2012-ben már több mint 40 eladási szerződésre került aláírás, s a foglalások továbbra is erős keresletet vetítenek előre. Mindezt Kricsfalussy részben a végtörlesztéssel magyarázza, emellett a jelenlegi gazdasági helyzetben sokan az ingatlant találják biztos befektetésnek. Egészségtelennek tartja viszont, hogy csupán három-négy nagyobb cég maradt talpon a piacon. A XIII. kerületi Rozsnyai utcai projektnél például még az alapozást sem fejeztük be, de már elkelt a 144 lakásból húsz − mondta az értékesítési vezető.

A  ferencvárosi City Home harmadik ütemét rövidesen, a negyediket még idén indítják saját tőkéből, s folyamatosan keresik az új építési lehetőségeket is. A telektulajdonosok azonban Kricsfalussy szerint nem veszik tudomásul, hogy ma már a VII. kerületben sem lehet 400 ezer forint fölötti vagy a XIII. kerületben 360 ezer forint fölötti  lakásárakkal kalkulálni, így nehéz a megegyezés. A pénzügyi gondba került projekteknél pedig a jogi akadályok miatt hiúsul meg a tranzakció.

A fedezetkezelővel kapcsolatban elmondta: az eljárás rendkívül bonyolult, még a finanszírozás megszerzésénél is nehezebb. Ráadásul mivel saját generálkivitelezővel dolgoznak, a fáradságos és hosszadalmas művelet eredményeként az egyik zsebükből a másikba teszik a pénzt.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet