A brit főváros legdrágább házai és lakásai a májusi 2,5 százalékos áremelkedéssel szemben júniusban 3,1 százalékkal lettek drágábbak. 2006 júniusa óta 35 százalékkal drágultak a luxuslakások, ezzel 1979 óta a legnagyobb árnövekedést produkálta a piac - számolt be a Bloomberg.
A kínálat csökkenése ellenére a kereslet növekedése számottevő. Londoni luxuslakásba befektetni jövedelmezőnek tűnő vállalkozás - befektetési bankárok, alapkezelők, orosz és közel-keleti mágnások állnak sorba a legdrágább lakások ajtói előtt. A jelenlegi növekedés alapján az elemzők úgy vélik, a korábban jósolt 20 százalékos áremelkedés helyett az idén a luxusingatlanok 25 százalékos áremelkedésével kell majd számolni.
Ez a tendencia gyökeres ellentétben áll a brit ingatlanpiac maradékánál tapasztalhatókkal. A Bank of England tavaly augusztus óta foganatosított öt kamatemelése jelentősen lehűtötte az ingatlanpiaci kedélyeket. A házárak az Egyesült Királyságban júniusban alig mozdultak, hiszen a kölcsönök növekvő járulékos költségei elvették a vásárlók kedvét. Míg a 4 millió font fölötti áron kínált ingatlanok ára tavaly június óta 43 százalékkal nőtt, addig az 1 millió font alatti ingatlanok ára csupán 1,6 százalékot módosult az elmúlt 12 hónapban.
Az ingatlanpiaci szempontból legdrágábbnak számító London luxusingatlanainak négyzetméter-ára 2300 font körül kel el, 5 százalékkal drágábban, mint a második helyezet Monaco hasonló lakásai. Az égig érő árak azonban nem okoznak gondot az Egyesült Királyságban élő 68 milliárdosnak, akiknek egy része a feltörekvő piacok országaiból, többek között Kínából, Indiából és Oroszországból érkeztek.
