Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az 1997. január 1-jei reményteli indulásuk óta mára sokat veszítettek vonzerejükből a lakás-takarékpénztárak. Ennek oka egyrészt az, hogy a négyéves előtakarékoskodás után - az optimális havi 10 ezer forintos befizetés mellett a felvehető hitellel együtt is - mindössze 1,3-1,4 millió forint az, amelyhez az ügyfél hozzájuthat. Ez az összeg pedig a mai lakásárak mellett nemhogy új vagy használt otthon vásárlásához, de még egy lakás nívósabb, a mai igényeknek megfelelő felújításához sem elegendő.
A konstrukció ismert: a havi rendszerességű megtakarítás mellé - amelyre a pénztárak évi háromszázalékos kamatot írnak jóvá - az állam 30 százalékos, maximum évi 36 ezer forintos támogatást nyújt. Ennek az állami hozzájárulásnak a teljes kihasználásához havonta 10 ezer forintot érdemes az ügyfélnek befizetésként felvállalni: így a négyéves betéti időszak után összesen mintegy 650-700 ezer forint gyűlik össze, amely mellé hasonló nagyságrendű kölcsön igényelhető.
A hitelrészre felszámított 6 százalékos kamat (plusz kezelési költség) a pénztárak indulásakor még szintén kecsegtető volt az akkori banki - átlag 20 százalék körüli - kamatokhoz képest, ma azonban jelzáloghitelhez kezelési költséggel együtt hat, kiegészítő kamattámogatású kölcsönhöz pedig már három százalék alatti kamattal, négy év előtakarékoskodás nélkül is hozzájuthat bárki. A pénztári konstrukciók piaci versenyképességét tovább csökkentette az állami támogatású lakáshitelek törlesztéséhez bevezetett adókedvezmény, miszerint a támogatott banki lakáskölcsönök felvevői évente 40 százalékkal, legfeljebb 240 ezer forinttal csökkenthetik adójukat, ez azonban a pénztári kölcsönfelvevőkre nem vonatkozik.
Nem használt a pénztárak népszerűségének az sem, hogy az elmúlt évben kezdődött úgynevezett kiutalási időszak első hónapjaiban - ekkortól kezdődött meg a négyéves betéti időszak lejártával az első ügyfeleknek a megtakarítás, illetve a kölcsön kifizetése - számos panasz érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) némely pénztárak lassú, nehézkes, gyakran rugalmatlan hitelügyintézésével kapcsolatban. Az azonban, hogy a kiutalás előtt alaposan körbejárják az ügyfelet s vizsgálják hitelképességét, a pénztárakra vonatkozó szigorú jogszabályokból adódik. Ilyen például az az előírás, hogy a lakáscélt megfelelő dokumentumokkal kell igazolni. Például a vásárlást az eladó-vevő által aláírt hiteles adásvételi szerződéssel, amely tartalmazza az önrész, valamint a banki és a pénztári finanszírozás mértékét, a kifizetést követően pedig széljegyes friss tulajdoni lappal és a vételárról szóló átvételi elismervénnyel kell a vásárlás tényét igazolni. Sok ügyfél azt is kifogásolja, hogy felújításkor nemcsak a hitelrész, hanem a betét lakáscélú felhasználását is számlákkal kell igazolni.
Mindezeket felismerve a pénztárak módosító javaslatcsomagot dolgoztak ki, melyet a Pénzügyminisztérium és a PSZÁF mellett eljuttattak a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testülethez is. Ez utóbbi grémium vezetője, Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott lapunknak elmondta: a kormány szándéka is az, hogy megszüntesse azokat a hátrányokat, amelyek a lakás-takarékpénztárakban előtakarékoskodókat az állami támogatású hitelek felvevőihez képest jelenleg érik. Ennek első konkrét lépése az a szeptember végi döntés volt, hogy az előtakarékoskodó pénztári tagok jelenlegi évi 36 ezer forintos állami támogatása (a 30 százalékos mérték meghagyása mellett) jövő év elejétől 72 ezerre emelkedik, melynek eredményeként az ideális, a legtöbb ügyfél által választott konstrukció szerződéses összege a mostani 1,2 millióról 2,4 millió forintra növekszik, ami már számít egy lakás megvásárlásakor. A lakástakarék-szektor egyesületének további, a pénztárak vonzerejét növelő javaslatai, mint például az említett személyijövedelemadó- s a dolgozók javára történő munkáltatói előtakarékossági befizetések utáni kedvezmény bevezetése egyelőre nem kerültek be a parlament előtt lévő adótörvénycsomagba. Ez utóbbi javaslat azt indítványozza, hogy támogassa a kormány a hosszú távú munkavállalói öngondoskodást azzal, hogy a munkáltató költségként számolhassa el a munkavállalója javára befizetett előtakarékossági összeget.
