A kormány rendeletben kötelezi a jelentősebb bevétellel rendelkező boltokat, hogy március 1-jétől plakátokkal hívják fel a vásárlók figyelmét: egyes előrecsomagolt termékeik kiszerelése a korábbihoz képest kisebb lett. A tájékoztató plakátoknak 2 hónapig a termék mellett kell állniuk.
A nemzetgazdasági miniszteri rendelete az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges lépések kiegészítéseként, a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
A rendeletben bemutatott plakátokat jól látható helyen, legalább 80×50 milliméter nagyságú méretben kell kitenni. Ezek arra hívják fel a figyelmet, hogy a boltok a kiszerelés-csökkentés technikáját alkalmazzák.

A zsugorinfláció elleni harcát a kormány pár hete hirdette meg, ennek következő lépése a plakátok kihelyezésére való kötelezés.
Januárban az illetékes tárca azt közölte: a fogyasztók körültekintőbb és tudatosabb vásárlási döntését elősegítve március 1-től jogszabályban kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőket a fogyasztóik tájékoztatására. A termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó plakáttal hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező