Zuhanórepülésbe kezdtek a szélenergia-cégek részvényei szerdán, mivel Donald Trump elnökválasztási győzelme azt jelenti, hogy az Egyesült Államok valószínűleg a fosszilis tüzelőanyagokat fogja előnyben részesíteni a megújuló energiaforrásokkal szemben – jelentette a Bloomberg.
Dánia legnagyobb energiaipari vállalata, az Orsted részvényei 14, a turbinagyártó Vestas Wind System részvényei pedig 13 százalékot veszítettek hirtelen az értékükből.
Kapcsolódó
Más megújuló energia-cégek, köztük a német RWE energetikai vállalat és a szélturbinák tervezésével, értékesítésével és gyártásával foglalkozó Nordex részvényei is visszaestek.
Donald Trump még korábban megfogadta, hogy hivatalba lépése után az egyik első intézkedéseként véget vet az ország tengeri szélenergiával kapcsolatos erőfeszítéseinek. Kampánya során pedig a hazai energiatermelés korlátozásának feloldását is ígérte.
Trump második ciklusa ezzel éles ellentétben állna Joe Biden elnöki gyakorlatával, aki célul tűzte az ország villamosenergia-hálózatának szén-dioxid-mentesítését, és átfogó klímaszabályozást vezetett be, amely a megújuló energiát részesíti előnyben.
„Feltételezve, hogy Trump győzelme beigazolódik, arra számítunk, hogy ez megüti a megújuló szektort” – mondta Jenny Ping , a Citigroup elemzője. „Vélhetően különbség lesz a megújuló technológiák között, és a tengeri szélnek kitetteket nagyobb veszély fenyegeti.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
