A Fehér Ház egyelőre nem tervez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásával, de a helyzet gyorsan változhat - jelentette ki az amerikai elnöki hivatal szóvivője.
Karoline Leavitt tudósítók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a genfi amerikai-ukrán egyeztetés után érzékelni az optimizmust a Fehér Házban. Hozzátette, hosszan beszélt a történtekről Marco Rubio külügyminiszterrel, elnöki nemzetbiztonsági tanácsadóval. Beszámolt arról, hogy a Marco Rubio vezette delegáció a svájci tárgyalások során az ukrán féllel pontról pontra átnézte a 28 pontos amerikai béketervet, és a pontok "túlnyomó többségéről" megegyezés született.
Hangsúlyozta, hogy a dokumentum megszövegezéséhez az ukrán fél is hozzájárult javaslataival. Mint az MTI írta, rámutatott ugyanakkor arra, hogy a továbblépéshez az összes pontban megegyezésre van szükség, majd a háborúban álló másik fél, Oroszország egyetértésére is.
Az elnöki szóvivő ugyanakkor a "valóságtól legtávolabb állónak" nevezte azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az amerikai kormányzat a háborúban álló két fél közül az egyiknek kedvezne. Hangsúlyozta, hogy az adminisztráció egyenlő módon bocsátkozik párbeszédbe Ukrajnával és Oroszországgal.
Ez utóbbi pedig szintén folyamatban van: kiderült, hogy az amerikai hadügyi államtitkár hétfőn az orosz küldöttséggel találkozott Abu-Dzabiban. A Reuters tudomása szerint a megbeszélésre a genfi amerikai-ukrán egyeztetések után kerítettek sort. Daniel Driscoll tárgyalásai a hírek szerint kedden is folytatódnak. Arról egyelőre nem tudni, hogy kik az orosz delegáció tagjai.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben