Oroszország a Donbaszt használná fel Ukrajna további lerohanására egy megújított offenzívában, és akár Európát is megtámadhatná a következő lépésben – mondta Volodimir Zelenszkij elnök a francia Le Point lapnak adott interjúban.
„Ha holnap valamilyen módon kivonulnánk a Donbaszból – ami nem fog megtörténni –, védtelen teret nyitnánk meg Putyin számára egy másfél milliós város, Harkiv közelében. Elfoglalná a Dnyipro ipari központját is” – vázolta fel az ukrán elnök.
Kapcsolódó
Egy dolog biztos: nem veszítettünk
- jelentette ki Zelenszkij.
"Tisztán kell látnunk a helyzetet, a világ második legnagyobb hadserege azért jött, hogy megsemmisítsen minket, a történelmünket és az identitásunkat. És ez nem az első próbálkozásuk. A történelemben több alkalommal is csapást mért a Orosz Birodalom népünk függetlenségére" – idézte a The Kyiv Independent Zelenszkij szavait.
Oroszország többször is ragaszkodott ahhoz, hogy Ukrajna vonuljon ki a Donbaszból, amely Donyeck és Luhanszk megyékből áll. „Egyes médiumok azt állítják, hogy ha az ukrán katonák elhagynák országunk keleti régióit, helyreállna a béke. Ez nem igaz” – reagált Zelenszkij ezekre a felvetésekre.
A francia lap megjegyzi, hogy források szerint a Kreml jelezte Steve Witkoff amerikai különmegbízottnak, hogy hajlandó lenne befagyasztani a frontvonalat az ukrajnai háborúban, ha Kijev átadná Oroszországnak Donyeck és Luhanszk megyék fennmaradó részét.
„Putyin azért szállta meg a Krímet 2014-ben, hogy hídfőállásként használja, és bekerítse országunk déli részét. Ez volt a felkészülés egy újabb offenzívára. 2014-ben megszállta országunk keleti részét, hogy hídfőként használja e régiók teljes elfoglalásához” – jelentette ki Zelenszkij.
Oroszország 2022 februárjában indított teljes körű inváziója Fehéroroszországot és Ukrajna délkeleti régióit használta kiindulópontként az ország elleni támadásaihoz.
Zelenszkij megjegyezte: ugyanez történhetne Európa ellen is, ha Ukrajna az orosz katonák kezére kerülne.
„Ha Putyinnak sikerülne átvennie az irányítást egész országunk felett, ugyanúgy hídfőként használná fel azt. Hogy ezt megteszi-e vagy sem, Európa erején fog múlni”
– mondta. Megjegyezte, hogy Ukrajna szövetségeseinek szankciói ellenére Moszkva továbbra is képes folytatni háborúját.
„A nyugati partnerek gazdasági nyomása nem elég erős. Putyinnak még mindig vannak pénzügyi tartalékai” – mondta.
Zelenszkij az Index összefoglalója szerint rámutatott továbbá, hogy kizárólag európai biztonsági garanciák nem elegendőek egy orosz offenzíva feltartóztatására, az Egyesült Államok garanciái viszont szükségesek ahhoz, hogy véget vessenek Oroszország agressziójának és megelőzzék egy újabb háborút.
„Európa biztonsági garanciái talán nem lesznek elegendőek. Európa és az Egyesült Államok közötti szövetségre van szükségünk” – mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését