Meghaladta az egymilliárd fontot, vagyis 455 milliárd forintot a zárolt orosz vagyoneszközök hozamából London által Ukrajnának vásárolt fegyverek értéke - közölte szerdán a brit védelmi miniszter.
John Healey, aki előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett, a londoni védelmi minisztérium szerda esti tájékoztatása szerint kijelentette: ennek a finanszírozási forrásnak a felhasználásával
Nagy-Britannia többszázezer tüzérségi lövedéket, többszáz légvédelmi rakétát, valamint alkatrészeket vásárolt Ukrajna számára.
Emellett új szerződéseket kötött az ukrán fegyveres erők felszerelésének és járműveinek karbantartására.
Healey elmondta azt is, hogy csak az utóbbi ötven napban, az ukrajnai védelmi kontaktcsoport júliusi ülése óta - amelyen döntés született az Ukrajnának szánt katonai szállítmányok felgyorsításáról - London csaknem 4,7 millió kézifegyver-lőszert, 60 ezer tüzérségi lövedéket és rakétát, több mint 2500 drónt, kétszáz elektronikai hadviselési rendszert, száz egységből álló könnyűfegyver-szállítmányt, 30 járművet, valamint drónelhárító és egyéb légvédelmi eszközöket juttatott Ukrajnába.
London összesen 2,26 milliárd font, azaz 1025 milliárd forint értékű fegyvervásárlási hitelcsomagot állított össze Ukrajna számára a szankciók alapján Nagy-Britanniában zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából.
A hitelt Ukrajna teljes egészében hadfelszerelések, köztük légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint harcjárművek javításához szükséges részegységek beszerzésére fordíthatja.
A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználható a zárolt orosz vagyoneszközök hozama Ukrajna pénzügyi támogatására.
London ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy az ebből a forrásból finanszírozott hitelcsomag nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.
A brit védelmi tárca szerdai tájékoztatásában megerősítette, hogy London az orosz vagyoneszközök hozamából összeállított 2,26 milliárd fontos hitelcsomagon túl az idén 4,5 milliárd font értékű katonai támogatást nyújt nem adóssággeneráló adományok formájában Ukrajnának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is