Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója optimistán tekint a 2025-ös év elé. Turizmus.com-nak adott interjújában közölte: 4 százalékkal több utast tudtak elvinni 2024 egészében az előző évhez képest. 60 millióról 63 millióra emelkedett az utasok száma, körülbelül hasonló kapacitások üzemeltetése mellett.
Összességében javult a produktivitása az üzletnek. A pénzügyi teljesítményünk is rendben volt, helyt álltunk. Ezzel szemben az idei egy nagyon más év lesz
- fogalmazott.
Kapcsolódó
Hozzátette:
2025-re már 20 százalékos növekedéssel tervezünk, 75 millió utassal. Ekkorát „békeévben” még nem nőttünk. Ezt úgy értem, hogy nem lesz covid, vagy más, drámai jellegű, váratlan összeomlás.
Mint mondta, a cég számára az egyik legnagyobb előny, hogy míg a Ryanair-nek Boeing szállítási problémákkal kell szembenéznie, a Wizz Air flottáját már sikerült stabilizálni.
Váradi József a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér állami tulajdonba vétele kapcsán is optimista. A repülőtér üzemeltetése és fejlesztése kedvező jeleket mutat, ám szerinte a tényleges hatások még váratnak magukra. A vezérigazgató úgy vélekedett, hogy
az állami kontroll hosszú távon előnyös lehet a magyar légi közlekedés számára.
Úgy fogalmazott:
Azt jó dolognak tartom, hogy egy professzionális cég, a Vinci, üzemelteti a repülőteret. Szerintem sokkal jobb megoldás, mintha összebarkácsoltunk volna egy magyar üzemeltetést. A konstrukció jó, amit kitaláltak, de végre kell hajtani.
A Wizz Air jövőbeli tervei között szerepel az új járatok indítása,
- például a London-Dzsidda
- és Milánó-Abu Dzabi közötti vonalak.
Az indiai piac is fontos célpont, és Váradi elárulta, hogy a céget nem a felvásárlások, hanem az organikus növekedés jellemzi. A növekedést saját forrásból finanszírozzák, banki hitelek nélkül. Az idei évben is folytatják a népszerű Multipass és All You Can Fly konstrukciók kínálatát, amelyek már több tízezer utast vonzottak.
Az extraprofitadó kivezetése megszüntetett egy gazdasági nonszenszt, ami a legrosszabb időpontban terhelte az iparágat
- mondta még a vezérigazgató.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok