A Wendys amerikai nemzetközi gyorsétteremláncot Dave Thomas alapította 1969-ben, most a bezárni kívánt éttermekről Kirk Tanner, vezérigazgató azt mondta, ezek elavultak és gyengén teljesítenek. A cég ugyan nem közölt listát a bezárandó helyszínekről, de Tanner azt mondta, alapos felülvizsgálatot végzett minden egyes étteremről, és így hozta meg a döntést. Összességében a Wendy's rendszere hihetetlenül jól működik – tette hozzá a CNN- nek.
A bezárások ellenére a Wendy's éttermek hatezres száma az Egyesült Államokban nem csökken.
A lánc mintegy 250-300 új telephelyet épít, amelyek a 2022-ben bemutatott technológiára épülnek, korszerűsített konyhai gépekkel és felújított belső térrel.
Más láncok is bejelentették a közelmúltban, hogy bezárják az alulteljesítő helyeket, köztük a Denny's-t és a Shake Shack-et.
A vállalat továbbra optimista a negyedév teljesítményét illetően, mert a SpongyaBob Kockanadrág témájú étele, annyira megmozgatta az éhes tömegeket, hogy az jelentős értékesítési növekedést hoz – mondta Tanner.
Megvan a fertőző bűnös hagyma, és az első feljelentő, aki 50 ezer dollárt követel az ételmérgezésért
Beperelte a McDonald's-t az egyik, E. coli járványban megfertőződött coloradói férfi. Ügyvédje még 15 embert képvisel az ügyben. Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció