Félelmetes méreteket öltött az ázsiai Temu online shop, nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi piacon is. Az idei évre lényegében teljesen letarolta az Alzát és az eMAG-ot a vásárlószám tekintetében.
A PDD Holdinghoz tartozó webshop ráadásul sokszor jelentős veszteséggel árusítja termékeit, ez ellen pedig nem igazán tudtak mit tenni a versenytársak, már csak azért sem, mert a nemzeti és az uniós jogszabályi, valamint adózási környezethez képest jóval rugalmasabban működik a Temu.
A hazai e-kereskedőket tömörítő szövetség, az Ecommerce Hungary azonban most úgy döntött: versenyhivatali beadványt készít a GVH számára, amelyben a Temu jogsértéseit taglalja – közölte a szervezet YouTube-videójában annak alelnöke Ormos Zoltán, aki egyben az Ormos Ügyvédi Iroda alapítója is.
Mint mondta, annyi jogsértést fedeztek fel a Temu oldalán, ami miatt már régen megbüntettek volna egy magyar webshopot. A konkrét esetekre ugyanakkor az alelnök nem tért ki.
A HWSW megkérdezte a szövetséget a beadvány tartalmáról, valamint a GVH-t arról, hogy az ügyben érkezett-e panasz a hatóságokhoz, továbbá, hogy terveznek-e vizsgálatot indítani saját hatáskörben, ám egyelőre egyik féltől sem kaptak válaszokat.
Ilyen trükkökkel vezethetik meg, ha webshopban vásárol
A hatósági ellenőrzések dacára, komoly gondok adódnak az online kereskedelmi cégekkel. A tavaly ellenőrzött webáruházak közül közül szinte mindenhol volt valami probléma a tájékoztatással, de a kamu vásárlói értékelések is megtévesztőek lehetnek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára