A kormány nyilvános ülésén
Donald Trump halálbüntetést helyezett kilátásba az ellen, aki Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában gyilkosságot követ el a jövőben.
Az elnök a kabinetülésen áttekintette a fővárosban augusztus első felében indított közbiztonsági intézkedéssorozatot, aminek keretében a Nemzeti Gárda katonáit Washingtonba rendelte, és a főváros rendőrségét átmeneti időre szövetségi irányítás alá vonta.
Kifejtette, hogy a legsúlyosabb büntetés „nagyon erős megelőző" hatást gyakorol a bűnelkövetésre.
Jelenleg Washington jogrendjében, mintegy kéttucat szövetségi állammal egyetemben nem szerepel a halálbüntetés lehetősége, miután azt törölték.
Donald Trump arról is beszámolt, hogy a közbiztonság javítása érdekében megkezdett akció nyomán a fővárosban két hét alatt ezernél is több embert vettek őrizetbe bűncselekmény elkövetése miatt, vagy annak gyanújával, köztük törvénytelenül az országban tartózkodó bűnelkövetőket, valamint illegálisan tartott fegyverek tucatjait kobozták el.
A washingtoni bűnelkövetési statisztika szerint augusztus 11-ét követően csaknem két héten át nem történt emberölés a város területén, az első ilyen eset miatt kedden indult nyomozás.
Az amerikai elnök januári hivatalba lépése óta a hetedik ülést tartotta a teljes kabinetje számára. A második Trump-adminisztráció újítása, hogy a megbeszélések nagy része nyilvános, élő közvetítésben követhető, a jelen lévő fehér házi tudósítók pedig kérdezhetnek az elnöktől és a kormánytagoktól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat