Warren Buffett, a legendás tőzsdecápa bejelentette, hogy az év végén távozik a Berkshire Hathaway vezérigazgatói posztjáról - adta hírül a BBC.
Az Omaha orákulumaként emlegetett veterán befektető a vállalat éves közgyűlésén közölte, hogy átadja a vezetést Greg Abel alelnöknek.
Kapcsolódó
„Úgy gondolom, eljött az idő, amikor Gregnek kell átvennie a cég vezérigazgatói pozícióját az év végén" - fogalmazott.
A 94 éves Buffett vitathatatlanul a világ egyik legsikeresebb befektetője: a Berkshire Hathaway-t egy csőd szélére jutott textilgyártóból építette 1,16 billió dolláros értékű befektetési óriássá.
Miután bejelentését követően a mintegy 40 ezer fős közönség állva tapsolt neki, az üzletember viccelődve megjegyezte: „A lelkesedés, amit a válasz mutatott, kétféleképpen is értelmezhető.”
A milliárdos a szombati, nebraskai Omaha városában tartott céggyűlésen azt is elmondta, hogy döntéséről csak két gyermeke, Howard és Susie Buffett tudott. Így
a színpadon mellette helyet foglaló Greg Abelt is szemmel láthatóan váratlanul érte a bejelentés.
Buffett egyébként négy évvel ezelőtt személyesen választotta ki Abelt utódjának, de akkor még nem utalt arra, hogy a visszavonulását tervezi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban