Virág Barnabás általános tapasztalatnak nevezte, hogy 2022 után az ukrajnai háború, az energiaválság, és a globális inflációs hullám kezelésében a stabilitás megőrzésének kulcsa a jegybankok megfelelően időzített és kellően határozott lépése volt. Nemzetközi összehasonlításban a Magyar Nemzeti Bank egyik elsőként lépett, és ezzel megfelelő alapot teremtett az infláció sikeres csökkentésének 2023-ban.
Hozzátette, hogy a washingtoni tárgyalásai során nem csak a magyar inflációcsökkentési program volt téma, de a folyó fizetési mérleg gyors javulása is, amely tavaly már többletet mutatott.
VIRÁG BARNABÁS MEGEMLÍTETTE A DEVIZATARTALÉK NAGYSÁGÁT, AMELY AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN JELENTŐS MÉRTÉKBEN, MINTEGY HARMADÁVAL NŐTT, 46 MILLIÁRD EURÓT MEGHALADÓ ÖSSZEGRE.
Megállapította, hogy a jelenlegi világgazdasági környezetben a jegybankok egyre nagyobb mértékben aranyban képzik az országok tartalékait, a Magyar Nemzeti Bank pedig az egyik első volt, amikor 2018-ban megkezdte a magyar aranytartalék feltöltését. Ez az elmúlt hat év alatt harmincszorosára nőtt, eléri a 94,5 tonnát – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a stabilitás fenntartásához az eredmények megőrzésére is szükség van, így a jegybanknak a kormányzattal összefogva továbbra is aktívan kell küzdenie az infláció ellen, és
nyugodt, kiszámítható, türelmes, óvatos gazdaságpolitikát kell vinni.
Azt is elmondta, hogy a washingtoni tanácskozások egyik kulcskérdése volt a versenyképesség, így az is, hogy a gazdaságok milyen gyorsan lesznek képesek átállni a 21. századot meghatározó technológiákra, amelyeket a digitalizáción és a zöld energiaforrásokon alapulnak.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben