A vásárlók többsége azt tervezi, hogy hibrid vagy teljesen elektromos modellt választ következő autónak – derül ki az EY több mint 15 ezer fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Tízből kilencen akár felárat is fizetnének a villanymeghajtásért, annyira drága lett a benzin és a gázolaj – írja az Index.
Kapcsolódó
A tájékoztatásuk szerint a következő két évben járművásárlást tervezők több mint fele (55 százalék) teljesen elektromos vagy hibrid hajtású modellre váltana. A döntés fő oka a megnövekedett üzemanyagárak, ami megelőzte a környezetvédelmi szempontokat is.
A felmérés szerint
- az utcai terepjáró (SUV) a legnépszerűbb típus a leendő vevők körében (43 százalék),
- míg a megkérdezettek harmada (33 százalék) szedánt választana.
- Szinte az összes válaszadó (88 százalék) hajlandó lenne akár felárat is fizetni, hogy villanyautót vezethessen,
- a megkérdezettek többsége 11–20 százalékkal többet adna ki egy ilyen kocsiért.
Ezzel szemben az elektromos és a benzines új autók ára közötti különbség átlagosan akár 30-40 százalék is lehet. És bár a jelenlegi üzemanyagárak fellendítik az e-autók iránti keresletet, ez a drágulás sem tart majd örökké
– hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője, aki hozzátette, a fogyasztók egyre nagyobb bizalmat szavaznak az elektromos autóknak, de sokan továbbra is fenntartásokkal kezelik a technológiát.
Minden harmadik válaszadót a kiépített töltőhálózat hiánya tántorítana el leginkább a vásárlástól.
Így vásárolnak autót a magyarok, illetve így nem
Ha ugyanannyiért lehetne megvenni egy villanyautót, mint egy konnektoros vagy sima hibridet, illetve hagyományosat, akkor is sokan választanák az utóbbit. A magyarok egynegyede pedig egyáltalán nem akar autót vásárolni. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!