Az Economist Intelligence Unit (EIU) a közelmúltban tette közzé a 2023-ra vonatkozó globális megélhetési költségindexét. Ebben a kiadásban Szingapúr és Zürich közösen vezeti a rangsort, mint a világ legdrágább városai – közölte a Statista.
Szingapúr már 2022-ben is az első helyen állt New York mellett, míg Zürich a tavalyi listán elfoglalt hatodik helyéről tornázta fel magát.
A felemelkedés a svájci frank erősödésének, valamint az élelmiszerek, a háztartási cikkek és a szabadidős tevékenységek magas árainak tulajdonítható.
A kiadvány kiemeli a szingapúri magas közlekedési és ruházati költségeket is.

New York a harmadik helyre esett vissza, ahol egy másik svájci várossal, Genffel áll holtversenyben. Két másik amerikai város (Los Angeles és San Francisco) szintén az első tíz között szerepel, Hongkong, Párizs, Koppenhága és Tel Aviv mellett.
Az éves index a világ 173 városában több mint 200 mindennapi termék és szolgáltatás – például élelmiszer, ruházat, albérlet vagy közlekedés – árát hasonlítja össze. A tanulmányban szereplő városokat a bázisvároshoz, New Yorkhoz hasonlítják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező