2010 óta az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést, az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.
A miniszter emlékeztetett, hogy a kormány 2010-ben átalakította az adórendszert, és a munkát terhelő adózásról fogyasztási típusú adókra helyezte a hangsúlyt.
Az szja legmagasabb kulcsa 2010 óta 36 százalékról 15 százalékra, a társasági adó 20 százalékról 9 százalékra csökkent, amely a legalacsonyabb az Európai Unióban. A munkáltatókat terhelő adók 33,5 százalékról 13 százalékra mérséklődtek.
Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően Magyarország az adóversenyképesség terén 11. helyen áll a 38 OECD tagállam között.
Az IOTA elnöki tisztségét a 2023-2024-es ciklusban július elsejéig Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke töltötte be.
Varga Mihály: a főpolgármester nem mentesül az adófizetés alól
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a főpolgármester újabb azonnali jogvédelmi kérelmét, így a kincstár 2 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról – számolt be hivatalos közösségi oldalán a pénzügyminiszter.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon