Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely felszólította rá, nem tervezi lemondását, de megjegyezte, lemondása sem mentesítené a főpolgármestert a törvények betartásának kötelezettsége alól – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter. Közölte azt is, hogy a szolidaritási hozzájárulást Magyarország leggazdagabb városával, Budapesttel együtt 724 város fizeti, ez az összeg teljes egészében azt a mintegy 1800 települést segíti, amelyek adóereje szerényebb, azaz a kistelepülésekhez kerül.
Az elv, hogy a gazdagabbak támogassák a szegényeket, találkozik a társadalom igazságérzetével, Karácsony Gergelyével viszont úgy látszik, hogy nem – fogalmazott a tárcavezető.
A pénzügyminiszter felidézte a Kúria, vagyis a magyar igazságszolgáltatás legfelső fórumának határozatát is, mely szerint a főváros részben sem mentesülhet az adófizetés alól.
Varga Mihály „reményét” fejezte ki, hogy a főpolgármester ezentúl befizeti az általa vezetett önkormányzatot terhelő adókat. Ha nem, „az igazságszolgáltatás egyértelmű döntései mentén követi a kormány a jog előírásait”.
A pénzügyminiszter az interjúban beszélt arról is, hogy
- mára dominánssá vált a magyar családok vagyonában az állampapír: 2010-ben csupán az államadósság 3 százalékát finanszírozta a magyar lakosság, manapság ez az arány 21 százalék;
- tavaly januárban 25 százaléknál is magasabb volt az infláció, ami decemberre 5,5 százalékra esett, becsléseik szerint az idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, ami „még nem nevezhető alacsonynak, ráadásul veszélyeket is hordoz magában”.
- idén számottevő reálbér-emelkedés jöhet, ezzel párhuzamosan a kamatok is mérséklődhetnek, mindezek pedig a kiskereskedelmi forgalom felpörgését vetítik előre;
- a kormány 3,6 százalékos gazdasági növekedést vár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak