Dübörög a strandszezon a turizmusban, nem ritkán 30 Celsius-fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, aki csak teheti, vízpart felé veszi az irányt, legyen az a Balaton, az Adria vagy éppen a Földközi-tenger. Budapest utcái sem üresednek azonban ki, hiszen a 40. Formula-1 Magyar Nagydíj után máris itt a Sziget Fesztivál. Ám minden jel szerint versenyjogi értelemben is kiemelt figyelem övezi az idegenforgalmat, hiszen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 48 órán belül három különböző multinacionális szereplőnek üzent hadat, miután bejelentette, hogy versenyfelügyeleti eljárást indít a Ryanair, a Booking, most pedig az Airbnb ellen.
Míg az ír hátterű diszkont légitársaság a gyanú szerint az online repülőjegy-foglalások során megtéveszti és pszichésen nyomást gyakorol a vásárlókra, addig a hollandiai központú szállásfoglaló platform a GVH szerint a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjairól, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjában elérhető kedvezményekkel kapcsolatban.
Rossz fát tettek a tűzre?
De lássuk, miért csattan az Airbnb-n a hatóság ostora! Mint ismert, az Airbnb online szálláshely-közvetítő platformján keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni. A céget 2008 augusztusában a kaliforniai San Franciscóban alapították. Az oldal aktuálisan több mint 2 millió hirdetéssel rendelkezik a világ 191 országának 34 ezer városában. Magyarországon a 2010-es évek elején kezdte meg a tevékenységét, a magyar nyelvű honlapjának látogatottsága pedig a 2025. április és június közötti időszakban átlagosan meghaladta a havi 500 ezret.
- A versenyfelügyeleti eljárást az indokolja, hogy a GVH észlelte, az Airbnb Ireland leányvállalat honlapján, illetve a mobilalkalmazásában elérhető szabályzatai, valamint egyéb felhasználói tájékoztatói nagy terjedelműek és széttöredezettek, ellentmondásosak, illetve egyes esetekben csak angol nyelven érhetőek el.
- Így a cég valószínűsíthetően nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatására vonatkozó feltételekről, különös tekintettel a szállásfoglalási kérésre, illetve a pénzvisszatérítésre.
- A GVH észlelte továbbá azt is, hogy az Airbnb Ireland a honlapján és a mobilalkalmazásában valószínűsíthetően elmulasztja a szolgáltatás azon lényeges jellemzőjének megjelenítését, hogy az egyes szállások más platformokon, vagy akár a szállásokat hirdetők saját online felületein is lefoglalhatók, így a hatóság szerint a cég a fogyasztók számára jelentős információt hallgat el.
A versenyhivatal álláspontja az, hogy mindezekkel az Airbnb Ireland vélhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, illetve valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat.
Nagyítóval nézik a szálláshelyfoglást
Nem árt hangsúlyozni, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Ezzel szemben a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul az eljárás, amelynek a lefolytatására biztosított időtartam három hónap, ez indokolt esetben további kétszer két hónappal meghosszabbítható. A GVH egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
A versenyhivatal egyébként évek óta kiemelt figyelmet fordít az online szálláshelyfoglalási piacra, több alkalommal is vizsgálta annak szereplőit.
A GVH továbbá 2023-ban egy gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon, a jelentésében pedig több javaslatot is megfogalmazott a piaci verseny erősítése, illetve a fogyasztók védelme érdekében. Jóval korábban, 2016-ban pedig már indított vizsgálatot a hatóság az Airbnb Irelanddel szemben, amely 2018-ban kötelezettségvállalás elfogadásával zárult. Az ezt értékelő – 2021-ben befejezett – utóvizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy a cég hiányosan teljesítette a vállalásait, amiért a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra. Ha úgy vesszük, ez aprópénz ahhoz képest, a Booking már mintegy 3 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző jogsértések miatt.
Pörög a rövid távú kiadás
Ami a big picture-t illeti, az Eurostat arról számolt be, hogy stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2025 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A január-márciusi időszakban a vendégek az Európai Unióban 129,6 millió éjszakát töltöttek olyan rövid távú bérbeadásra alkalmas szálláshelyeken, amelyeket az Airbnb-n, a Bookingon vagy az Expedián keresztül foglaltak. A vendégéjszakák száma 2025 első negyedévében 2024 azonos időszakához képest 4,8 százalékkal, 2023-hoz képest 34,5 százalékkal nőtt.
A rövid távú szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 2025 januárjában 16,3 százalékkal, februárban pedig 11,6 százalékkal nőtt 2024 azonos hónapjaihoz képest. Az adatok idén márciusban 8,6 százalékos csökkenést jeleztek 2024 márciusához képest, ami főként az idén áprilisra, tavaly padig márciusra esett húsvéti ünnepek miatt volt.
- A legtöbb ilyen szállást a spanyolországi Andalúziában (8,7 millió éjszaka), a szintén Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken (7,6 millió éjszaka) és a franciaországi Ile-de-France régióban (7,2 millió éjszaka) foglalták.
- Ugyanebben a negyedévben az első 20 régió közül 5 Spanyolországban, további 5 Olaszországban, 4 Franciaországban, 2 Portugáliában, valamint 1-1 régió Magyarországon, Lengyelországban, Görögországban és Ausztriában volt található.
A jelentés szerint 2024 októbere és december között Magyarországon az online platformokon a legtöbb, 2 252 993 rövid távú szállást Budapesten foglalták. A Nyugat-dunántúli régióban 99 746, a Dél-dunántúli régióban 67 774, a Dél-alföldi régióban 62 757, az Észak-magyarországi régióban 60 311, az Észak-alföldi régióban 57 701, a Közép-dunántúli régióban 51 182, végezetül a Pest vármegyéhez tartozó régióban 32 373 vendég foglalt rövid távú szállást online platformokon keresztül.