A síelés egyre inkább a gazdagok kiváltsága lesz: most, hogy Európa-szerte érkezik a havazás, fellángolt a téma a fogyasztóvédők körében, akik már bírálják, hogy a november végén induló, 2025/26-os téli szezonban
indokolatlanul az egekbe szöknek az árak, leginkább az olasz Alpokban.
Mélyen zsebbe nyúlhat, aki az olaszokhoz készül
Az Assoutenti fogyasztóvédelmi egyesület felmérte: Olaszországban a síbérletek és a sífelszerelések ára átlagosan nyolc százalékkal emelkedik ezen a télen.
Egy napijegy egyes terepeken akár 86 euróba (közel 33 ezer forintba) is kerülhet fejenként, míg egy szezonbérletért körülbelül 1800 eurót (690 ezer forintot) kell fizetni. Ez 2021 óta az árak 38-40 százalékos emelkedését jelenti.
A drágulás a téli utazás minden aspektusát érinti.
Például a sífelszerelések bérlése, illetve a sí- és snowboardoktatás az előző évhez képest 20 százalékkal kerül többe, míg a sportközpontokban a szálláshelyek és az éttermek is magabiztosan tovább drágultak 15-30 százalékkal.
A fogyasztóvédők már lázadnak a brutális emelések miatt, mivel Olaszországban az infláció mára kontroll alatt van, és az energiaárak is normalizálódtak.
Sokan teljesen lemondanak a hagyományos síelésről, amit lassan már csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak
– jelezte az Assoutenti a Morgenpostnak.
Szerintük a pénzéhes szolgáltatók miatt veszélyben van az észak-olaszországi síterepek versenyképessége, holott már így is küzdenek az osztrák, szlovén és francia versenytársakkal, és a drágaság miatt tavaly már egymillióval csökkent a látogatók száma.
Naponta tízezrek a lesiklásért
November 29-én kezdődik a szezon a Dolomiti Superskiben, a világ egyik legnagyobb és leghíresebb síterepén a Trentino-Dél-Tirol és Veneto között, ahol körülbelül 1200 kilométernyi pálya áll rendelkezésre, és egy napijegyet jelenleg 86 euróért (33 ezer forintért) kínálnak.Az észak-olaszországi Aosta-völgyben a síbérletek 3 százalékos emeléssel 965 eurótól 1788 euróig (370 ezertől 690 ezerig) kaphatók. Ugyan az Appenninek terepei némileg olcsóbbak, de ott sem maradt el a drágulás: a közép-olaszországi Abruzzo régióban, Roccarasóban a napijegy 60 euró (23 ezer forint) körüli, a bérlet több mint 755 euró (290 ezer forint), míg Ovindoliban naponta 46 euró lesz (~17 ezer forint) a síelés.
Milánóban kétszeres áron vannak apartmanok
Aki Olaszországba utazna a télen, azt is figyelembe kell vennie, hogy például Milánóban, vagy a Cortina d'Ampezzo és Bormio alpesi helyszínein
három hónappal a 2026-os téli olimpia kezdete előtt már meredeken emelkednek a rövid távra kiadható apartmanok árai.
A nemzetközi sportesemény hatására Milánó központjában, illetve a kulcsfontosságú olimpiai övezetekben a négyfős magánszállások bérleti díjai eddig minimum megduplázódtak, de az Abitare Co. ingatlanügynökség szerint vannak olyan részek is, ahol 150 százalékos az áremelés – az egyébként is forgalmas városban 2026 elején átlagosan 1900-2800 eurót (~730 ezer-1,3 millió forintot) kell fizetni egyheti szállásért.
Az ország egyik leglátogatottabb síkomplexumában, az 1956-os téli olimpiának otthont Cortina d’Ampezzoban az átlagos heti szállásdíj a főszezonban 9200 euró (3,5 millió forint) lesz, a svájci határ közelében lévő Bormióban pedig 5600 eurót (~2,1 millió forintot) kérnek majd a síelőktől.
Kapcsolódó
-
Megrohamozták a magyarok a szomszédokat – ezer eurót is otthagynak
-
Egyedülálló síhinta épül a Mátrában - másfélmilliárdból készül a sok téli csoda
-
Riadót fújtak a szezonra: öldöklő harc a munkaerőért, veszélyben a színvonal
-
Bukja a bérletét vagy nagy büntetést fizet, aki nem tartja be ezt az új szabályt
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz