A magyar EU-elnökség célja, hogy az Európát érintő legfontosabb kérdésekben előrelépést érjen el – jelentette ki Varga Mihály, miután Andrzej Domanski lengyel pénzügyminiszterrel tárgyalt Luxemburgban.
A tárcavezető kiemelte: nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és demográfiai kihívásokra, a zöld gazdasági átállásra, a gazdabarát agrárpolitikára és a bővítési folyamat felgyorsítására. A járvány és a háború kitörése felgyorsította Európa gazdasági térvesztését, az Unió folyamatosan veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben.
A magyar EU-elnökség ezért nagy hangsúlyt fordít majd az európai versenyképességre, csökkenteni kell az Unió és versenytársai közötti növekedési és innovációs szakadékot
– hangsúlyozta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter rámutatott: a Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére, emellett elnökségi prioritás lesz a védelempolitika és a kohéziós politika erősítése. Varga Mihály emlékeztetett: a júliusban kezdődő magyar elnökség után Lengyelország veszi át a soros elnökséget. Lengyelország 2023-ban Magyarország 3. kereskedelmi partnere volt, részaránya a teljes magyar külkereskedelemben eléri az 5 százalékot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél