Florence Bauer kiemelte, hogy jelentésüket az ukrán kormány adatai alapján állították össze; hozzátéve, hogy az ország „már a háború eszkalációja előtt is komoly demográfiai gondokkal nézett szembe, mivel a tömeges kivándorlás miatt a legalacsonyabb népesedési rátával rendelkezett Európában. Ezért társadalma öregedésnek indult és összlakossága csökkent, amit jelentősen felgyorsított a 2022-es orosz agresszió, melynek következtében sok ukrán vesztette életét".
A jelentés szerint Ukrajnában ma egy nőnek átlagosan 1,00 gyermeke születik, amely világszinten is az egyik legalacsonyabb termékenységi mutatónak felel meg és jóval alatta marad a társadalom reprodukciójához minimálisan szükséges, 2,1-es értéknek. Kiemelték ugyanakkor, hogy Ukrajna példája nem egyedülálló Kelet-Európában, ahol több ország is ehhez hasonló demográfiai gondokkal küzd.
Az UNFPA a jelentésben azt is megállapította, hogy a háború kezdete óta 6,7 millió ember menekült el Ukrajnából.
Veszélyben a nyugdíjrendszer: több mint egymillióval kevesebben leszünk hamarosan
Három területen lehetne javítani a demográfiai mutatókon, mondta Kuti Zsolt, a jegybank ügyvezetője egy konferencián. Legyen több újszülött, jöjjenek haza a külföldre költözött magyarok és a megelőzhető halálesetek száma ne emelkedjen. Erről itt olvashat részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet