Korrupció gyanúja miatt felfüggesztették hivatalából az ukrán energiavámokért felelős hatóság vezetőjét, Anatolij Komart
- jelentette be hétfőn a hivatal.
Kapcsolódó
Komart Julija Szviridenko miniszterelnök utasítására függesztették fel, miután a Semi (Sémák) című televíziós műsorban közzétették, hogy Komarnak fényűző háza van Kijev közelében, több lakása a fővárosban, valamint drága autók is vannak a tulajdonában. A lánya ráadásul Nagy-Britanniában tanul egy magániskolában.
A 44 éves tisztségviselő havi bére 90 ezer hrivnya (742 ezer forint), bár járadékot is kap az államtól, miután előzőleg majd húsz éven át az SZBU biztonsági szolgálat munkatársa volt.
2022 februárja óta vezette az energiavámokért felelős hivatalt.
Az ügy azután pattant ki, hogy ukránok ezrei tüntettek a korrupcióellenes hatóságok függetlenségéért, miután Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatalnak (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészségnek (SZAP) a főügyészség alá helyezéséről elfogadott törvényt. Zelenszkij a nyugati partnerek nyomására kénytelen volt visszakozni, és újabb törvényjavaslatot nyújtott be.
A Komar által rendszeresen benyújtott jövedelem- és vagyonnyilatkozatban lévő ellentmondásokat nem a külön erre a célra létrehozott korrupcióellenes hivatalok, hanem újságírók fedezték fel.
A 2022. februári invázió óta az ukrán költségvetés több mint felét nyugati támogatásból finanszírozták, és felmerültek aggodalmak az esetleges visszaélésekkel kapcsolatban.
Szombaton négy embert vettek őrizetbe egy újabb kenőpénzbotrányban, amelyben jelentősen megemelt áron szállítottak az államnak drónokat és elektronikus katonai berendezéseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról